(Kolozsvár)
Romániában is átverésnek bizonyult az autós reklámhirdetésekre szakosodott cégek tevékenysége. A Kolozsvárott bejegyzett Autopres Kft. a napokban valamennyi területi kirendeltségének ajtajára lakatot tett, a telefonhívásokra pedig senki sem válaszol. A tavaly októberben bejegyzett társaság honlapjára nemrég felkerült felhívás szerint az Autopres-irodákat műszaki okok miatt zárták be, és a kifizetéseket továbbra is folyósítják. Utóbbi megállapítás azonban nem felel meg a valóságnak, mivel az ügyfelek néhány hónapja egyetlen vasat sem kaptak a cégtől.
A magyarországi Il Ferro mintájára beindított cég tavaly több mint 900 ügyfelet szerzett magának Románia többnyire erdélyi megyéiben. A szerződésben az Autopres vállalta, hogy a lízingre vásárolt autókon elhelyezett reklám ellenében havonta 150 eurót fizet a tulajdonosoknak. Az ügyfeleknek különben a szerződés megkötésekor új jármű esetében a vételár 1,9 százalékát, használt kocsi vásárlásakor pedig 550 eurós kezelési költséget kellett kifizetniük a reklámautócégnek. Az ügyfelek hamarosan feljelentik a céget, mivel többségük bankhitelt vett fel, és a csőd miatt sokan nem tudják törleszteni a részleteket.
Emlékezetes, a magyarországi Il Ferro ügyében az idén májusban indított vizsgálatot a rendőrség a nyolcezer szerződéses partnerét megkárosító cég ellen. A magyar–román határ menti Nagyváradon egyébként korábban ugyancsak Il Ferro néven működött hasonló társaság, amely az anyaországi kft. csődje után Mobilspotra keresztelkedett át, nem sokkal később pedig szintén bezárta kapuit.
Itt a rendelet a fix három százalékos lakáshitelről!
