Az államok ne nyújtsanak segítséget az egyoldalú törekvésekhez, s csak a közös belátáson alapuló közös terveknek lehet jövőjük – mondta Gyurcsány Ferenc az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) és a General Electric (GE) által szervezett energetikai konferencián, kitérve az OMV és a Mol között fennálló viszonyra. A kormányfő szót ejtett arról is, hogy egyéb források mellett a hazai szakembereknek meg kell vizsgálniuk a nukleárisenergia-termelés bővítésének lehetőségét, mivel húsz éven belül ötven százalékkal nőhet Európa fosszilisenergia-felhasználása, így Magyarországnak érdemben kell növelnie a mintegy hatezer megawattos áramtermelő képességét.
A eseményen felszólalt a GE elnöke, Nani Beccali is, aki úgy véli, a kelet-közép-európai országoknak nem saját nemzeti érdekeik mentén, hanem összefogva érdemes felkészülniük az energetikai és versenyképességi kihívásokra. Beccali ugyancsak úgy gondolja, hogy a jövő energetikai fejlesztéseinél kikerülhetetlen a nukleáris energia.
A magyar olajtársaságot törvény védi, ám úgy látszik, ez korántsem zárta le az OMV–Mol-csatát. Ennek jele, hogy a Mol a Reuters értesülései szerint újabb stratégiai céget szerződtetett, a Goldman Sachst, mely komoly hírnevet szerzett a cégátvételi törekvések elleni védekezésben.
Matolcsy: Új energiapolitika kell! Matolcsy György az energiapolitika átalakítását sürgette. Az MTI beszámolója szerint a Fidesz politikusa közölte: új stratégiával; a nap-, a geotermikus, a bioenergia mellett az atomenergia-felhasználás bővítésével hosszabb távon megszüntethető hazánk energiafüggősége. Ebben a napenergia lehet a meghatározó, a szélenergia legfeljebb kiegészítő szerepet kaphat, s vízierőművek létesítésére szintén kevés adottság van.
Bős újramelegítve? A szlovák elnök azt a reményét fejezte ki pénteken, hogy Magyarország belátja: a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer építését be kell fejezni. Ivan Gasparovic erről bősi látogatásán beszélt a szlovák hírügynökségnek, amikor megtekintette a szlovák oldalon elkészült létesítményeket. Szerinte „noha már Magyarország is megérti, hogy az erőmű jó dolog, arra is szükség van, hogy szóban és politikájában is elismerje: az építkezést be kell fejezni”.
Dombi Tibor és Dzsudzsák Balázs elbeszélgetett a visszavonulásról
