Megbuktatnák Szaakasvilit

Munkatársunktól
2007. 10. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emberére talált Mihail Szaakasvili az ellenzék élére állt volt főügyész, majd bel-, később védelmi miniszter Iraklij Okruasvili személyében. A befolyásos politikus kitálalt, sötét ügyek sorával vádolta meg az elnököt, aki erre válaszul letartóztatta egykori szövetségesét. Tiltakozásul az ellenzék pártjai mintegy tízezer fős tüntetésen az államfő távozását és a parlament feloszlatását követelték, mire az elemzők most azt találgatják, vajon újabb fordulat előtt áll-e Grúzia, vagy a népszerűségéből érezhetően veszítő, megbuktatott elődjénél nem sokkal demokratikusabb vetélytársaitól idáig is homályos körülmények között megszabaduló Szaakasvili vissza tudja verni a támadásokat.
Az ENSZ közgyűlésén robbant a politikai bomba. A „rózsás” forradalom hullámán Szaakasvili embereként gyorsan a csúcsok közelébe emelkedő, tavaly ősszel azonban a hatalomból kigolyózott 34 éves Okruasvili bejelentette, Egységes Grúzia néven pártot alapít. Az új ellenzéki erőt bemutató sajtóértekezletén a belső körökből jött pártvezér Szaakasvilit kompromittáló vádak sorát jelentette be. Mint fogalmazott, a pohár akkor csordult ki, amikor a napokban korrupció vádjával letartóztatták az elnöki adminisztráció parlamenti titkárát. Okruasvili rámutatott, hogy a közélet megtisztítása örvén Szaakasvili teljhatalmának kiépítése folyik. Az exminiszter mindezekre válaszul azt állította, hogy az elnök és családja dollármilliárdokkal rendelkezik, övék a grúz vasúttársaság, a Rusztavi–2 tévécsatorna, de részesedésük van a Mobitel telefontársaságban is. Okruasvili, megerősítve a család gyanúját, s elvetve a gázmérgezés verzióját, kijelentette, hogy nem abban a lakásban halt meg Zurab Zsvanyija akkori kormányfő, ahol megtalálták. Mindezt még megtetézte azzal, hogy Szaakasvili többször is utasította őt az ismert üzletember, Badri Patarkacisvili meggyilkolására. Okruasvilit ezt követően adóbűntett, korrupció, hatalommal való visszaélés miatt letartóztatták, ami elemzők szerint politikailag hibás lépés akkor is, ha feltehetően az exminiszter előélete sem makulátlan.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.