Megnyíló akták

Internetre került a lengyel kommunista titkosszolgálat aktakivonatainak első csoportja, amelyek a legmagasabb rangú állami tisztségviselőkre, köztük a Kaczynski ikrekre vonatkoznak. Eközben tegnap lezárult a választási listák regisztrálása, a kampány pedig gőzerővel folyik, s a két legnagyobb jobboldali párt vitáiba megpróbálnak bele-belebeszélni az exelnök Aleksander Kwasniewski visszatérésével aktivizálódott posztkommunisták is.

Munkatársunktól
2007. 10. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kommunista korszakból származó archívumokat őrző Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) a márciusban elfogadott átvilágítási törvény alapján közzétette a pártállami rendszer szolgálataival együttműködők és megfigyeltek első listáit. Ezen rajta van a két Kaczynski is, akik után kémkedett a lengyel állambiztonsági szolgálat, de más, a választási kampányban aktívan részt vevő politikus adatait szándékosan nem hozták nyilvánosságra.
Közben dúl a kampány, amelynek új eleme, hogy a tetszhalálából ébredező baloldal is hallatja szavát. A minap bejelentették, hogy Aleksander Kwasniewski a Baloldaliak és Demokraták nevű, a posztkommunistákat és a Szolidaritás balliberális részét tömörítő alakulat miniszterelnök-jelöltje. A volt államfő hozta is a formáját, s ezzel egyidejűleg számoltak be a lapok arról, hogy meglehetősen ittasan tartott előadást a kijevi egyetemen. Előzőleg a lengyel közvélemény általános megütközésére egy interjúban arra szólította fel a németeket, hogy legyenek kemények, ha ismét Kaczynskiék irányítják az országot.
A kampány másik érdekessége a sok pártváltás. A Polgári Platform (PO) egyik kirakatembere, Jan Maria Rokita nem indul, ami összefüggésben van azzal, hogy felesége az elnök, Lech Kaczynski tanácsadója. Ugyanakkor a PO-hoz csatlakozott a PiS-ből Radek Sikorski volt nemzetvédelmi miniszter és Bogdan Boruszewicz, a szenátus eddigi marsallja, míg az Önvédelem körül feltűnt két posztkommunista exkormányfő: Leszek Miller és Józef Oleksy.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.