Negyven múmiát találtak perui régészek az amazóniai Utcubamba völgyre néző Kuelap kőerődben – jelentette az ANI. A maradványok inka kerámiaedények és egyéb régészeti leletek mellől kerültek elő. Vélhetőleg tűzvész végzett a negyven emberrel, akik az El Tintero nevű épületrészben, egy emelvény alatt, 24 méteres sugarú körön belül feküdtek – nyilatkozta Alfredo Narvaez, az ásatásokat vezető archeológus. Elmondta: az El Tintero hat kör alakú építményből állt, ezek vélhetőleg a közösség lakóhelyéül szolgáltak. Feltételezések szerint a tűzvész hirtelen jött, s a telep teljes pusztulását okozta, erre utal, hogy az elhunytakat nem temette el senki. A fővárostól, Limától 1400 kilométerre északkeletre, hathektárnyi területen elterülő erőd az ősi Chachapoyas-kultúra idején, hozzávetőleg Krisztus után 800-ban épült. Alfredo Narvaez feltételezése szerint az épületegyüttest vagy járványok, vagy pedig egy ellenséges támadás miatt gyújtották fel. A chachapoyas indiánokat a felhők harcosainak tartották, 1000 és 1400 között sikeresen ellenálltak az inka birodalomnak. A rejtélyes népet végül az inkák pusztították el, a spanyol hódítók megjelenése előtt.
Peruban a közelmúltban állították ki azt az ötszáz éve halálra fagyott múmiát, akit az isteneknek áldoztak fel az inkák. A körülbelül tizenöt éves lány meglepően jó állapotban maradt meg: feltételezhetőleg elkábították kukoricapálinkával, és a vulkán tetején hagyták, ahol örök álomra szenderült.
Kocsis Máté lerántja a leplet a hazugságokról a Harcosok órájában – kövesse nálunk élőben!
