Nagy APEH Testvér

Miért éppen 125 ezer? Mert ez körülbelül ötszáz euró? Vagy mert nagyjából a minimálbér duplája? A kormányzat szokás szerint összevissza beszél legújabb szabadságcsonkító kísérletéről, miszerint a kereskedőknek a 125 ezer forint feletti vásárlásokat jelenteniük kellene az adóhatóságnak. Van ugyebár az a kommunikációs technika, hogy az egészet letagadjuk, korábbi variánsnak hazudjuk, hamisítványnak minősítjük. Ez az eljárás az egészségügyi biztosítókkal kötött arcpirító kormányzati alku esetében is: ugyan már, ez még júliusban volt, azóta egészen másutt tartanak a tárgyalások. Hogy pontosan hol, azt persze nem tudhatjuk, mert ezek a tűzrőlpattant demokraták születésüktől fogva titkolóznak. Félvállról mégsem vehetjük a dolgot, mert a Gyurcsány-érában a nagy altatás után ilyenkor szokták éjnek évadján, a nyilvánosság kizárásával átnyomni a koalíciós akaratot, mint ahogy a vagyontörvény gyalázatos körülmények közepette való elfogadtatásakor történt.
Gyengíti a bagatellizálási taktikát, hogy arról a bizonyos 125 ezerről a rendelet-előkészítők ellentmondásosan nyilatkoznak. Nehéz azt mondani, hogy ilyen ordítóan demokráciaellenes ötlet föl sem merült, ha Bakonyi Ágnes adóhivatali szóvivő úgy nyilatkozik, hogy valóban tárgyalnak a javaslatról, de a 125 ezer forintos értékhatár még nem végleges. Vagyis a szabadságjogok újabb megnyesésének szándéka faktum, csupán azon folyik a polémia, hogy ezt milyen körre terjesszék ki. Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint ennél magasabb összeg a reális – miközben persze egyáltalán nem reális, hiszen a kereskedelem feljelentési kötelezettsége nem csupán a hatályos adatvédelmi szabályokba, de feltehetőleg magába az alkotmányba is ütközik. Daróczi óvatlan megnyilatkozása az is, hogy a kisemberek vegzálásának elkerülését az ügyeskedők kiszűrésével állítja szembe, leleplezve a sanda kormányzati szándékot: a kabinet jobb ötlet híján már megint meg akarja osztani a társadalmat, hogy aztán igazságtevőként jelenjen meg a saját maga által gerjesztett konfliktusban. Könnyű belátni: még ha duplájára is emelnék az ominózus értékhatárt, akkor is a hivatal figyelő tekintete alá kerülnének szőröstül-bőröstül egész kereskedelmi ágazatok: így például az ingatlanok, a gépkocsik meg a műtárgyak adásvétele. Kisember ugyebár ilyesmivel nem él. Miért hallgat most Dávid Ibolya, hogy kormánypárti szimpatizánsai már megint a középosztályt akarják kriminalizálni?
Szabó Lajos, az MSZP költségvetési munkacsoportjának vezetője szerint a frakcióban nem foglalkoztak a javaslattal, ezeket az elképzeléseket majd rendszerben vizsgálják. Milyen rendszerben? Orwelliben? A Veres János felügyelete alá tartozó APEH ugyanis a Nagy Testvér szerepére tör. A Legnagyobb Testvér pedig maga Veres, aki bűnöző üzlettársával közös áfa-visszaigénylési ügyében feloldhatatlan ellentmondásba keveredett. Ha az államtól törvénytelenül kisíbolt 55 millió valóban „vissza lett térítve”, ahogyan mondja, akkor érthetetlen, miért kellett felszámolni a céget. Milyen kár, hogy épp azok a cégbírósági adatok vesztek el, amelyek a visszafizetést alátámaszthatnák! (Horn Gyula pufajkás irataival is ez történt a Keleti-féle Honvédelmi Minisztériumban.) Ha viszont visszatérítették, akkor elismerték a bűncselekményt, s a pénzügyminiszteri bársonyszéket egy adócsaló bitorolja. Ha én kirabolom Veres Jánost az utcán, elveszem az aranyóráját, de később megbánólag visszaadom, mehetek a dolgomra? Jogállami tempó ez?
Nincs más magyarázat: a 125 ezres őrületnek csakis az lehet az oka, hogy Veres az osztrákok ügynöke. A sógorok szeretnének egy második Gorenje-korszakot.