Délután az enyhe emelkedésbe az amerikai tőzsdék nyitása hozott további lendületet. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX emiatt 447,17 ponttal került feljebb, 28 237,68 ponton állapodott meg, ami mellé átlagosnak mondható, közel 32 milliárd forintos forgalom párosult.
A legnépszerűbb részvény ezúttal az OTP volt, amelynek papírjait 12,7 milliárd forint értékben adták-vették. A kedvező hangulatban a bank árfolyama 1,6 százalékkal került feljebb, a nap végén 9601 forinton állt meg. Ugyancsak 10 milliárd forint feletti forgalmat produkált a Mol, amelynek részvényei a kereskedés lezárásakor 1,4 százalékkal értek többet szerdai árfolyamuknál. Az olajpapírok jelenleg 27 895 forintba kerülnek. Remekül szerepelt a Magyar Telekom is, amely 2,3 százalékkal értékelődött fel, valamivel több mint 2 milliárd forintos forgalom mellett. A Richter is hasonló mértékben erősödött: 2,2 százalékot, míg a másik gyógyszergyártó, az Egis 0,6 százalékkal emelkedett.
Nagyokat megszégyenítő eredményt ért el tegnap a Rába: 2,7 milliárd forintos forgalmával túlszárnyalta a Telekomot és a Richtert, árfolyam-emelkedésben sem nagyon akadt versenytársa, 2,7 százalékos növekményt könyvelhetett el. Ugyan ebben megelőzte a Linamar, amely 3 százalékot erősödött, ugyanakkor ennek papírjaival mindössze 474 millió forint értékben kereskedtek.
Mindeközben a hazai fizetőeszköz két és fél havi csúcsához közeledett az euróhoz képest. A nap végére a 249 forint/eurós színvonal alá is esett, holott tegnap még a 250 forintos árfolyam felett állt. Késő délután 248,87– 249,17-ot ért magyar valutában az európai közös pénz.
Nevelőszülőknél élő gyermekek gyűjtöttek meghatározó élményeket az ÁGOTA® Táborban
