Amiskolci rendőrkapitányság ugyan nem ad ki információt a poligráfos vizsgálatok eredményéről, annyi mégis tudható: továbbra sem vetődött fel bűncselekményre utaló adat a Borsod megyei Emődről három hete eltűnt kétéves kislány ügyében, vagyis a szülők valóban nem tudják, mi történt gyermekükkel. Pásztor Albert ezredes, a miskolci rendőrkapitányság vezetője kérdésünkre azt nem árulta el, eddig hány embert vetettek alá hazugságvizsgálatnak, de azt igen, hogy további poligráfos meghallgatások is várhatók. A közigazgatási eljárás több hónapig is elhúzódhat, mert az ilyen esetekben lényegében nem vesznek figyelembe határidőt, amíg lehet, nyitva hagyják az ügyet. A kapitány nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, vajon a kislány még életben van-e, de azt elmondta: ha igen, akkor biztosan nem a többször átfésült területen tartózkodik.
Tóth Paulina Valériát szeptember 4-e óta keresik nagy erőkkel, ekkor sétált ki emődi házuk udvaráról feltehetőleg a család kutyájával együtt. Két hétig folyamatosan kutattak a kislány nyomai után rendőrök, polgárőrök, tűzoltók, határőrök és a miskolci speciális mentők, de csupán egy cumit találtak, amiről később kiderült, hogy nem is a kislányé volt. Az egy hét után hazatért kutya vizsgálata sem hozott előrelépést az ügyben.
SZDSZ, Momentum, Tisza Párt – Menczer Tamás meghúzta az egyértelmű párhuzamot
