New York-i össztűz Irán elnökére

Hírösszefoglaló
2007. 10. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

New York vezetése arra kérte a városban működő Columbia Egyetemet, vonja vissza meghívását, és ne járuljon hozzá ahhoz, hogy az iráni elnök hétfőn beszédet tartson az intézményben. Mahmúd Ahmadinezsád holnap érkezik kétnapos látogatásra az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakára, ahol kedden, néhány órával George Bush amerikai elnök után beszédet mond.
A New York-i városi tanács feje a Columbia Egyetemnek címzett levelében azt írta: Ahmadinezsád gyűlöletbeszédének nincs helye a nagynevű intézményben. Leszögezte, hogy a holokauszttagadó iráni elnököt „bárhová meghívni városunkban sértő minden New York-ira nézve”. A város hatóságai csütörtökön utasították el Teherán azon kérését, hogy Ahmadinezsád koszorút helyezhessen el a Ground Zerónál, a 2001. szeptember 11-i terrorcselekmények színhelyén. Robert Hornsby, a Columbia szóvivője ugyanakkor azt mondta, nem tervezik Ahmadinezsád látogatásának lemondását. Mahmúd Ahmadinezsád a CBS amerikai televíziónak adott, tegnap sugárzott interjújában kifejtette, meghökkentőnek tartja és nem is igazán akarja elhinni azt, hogy az amerikaiak többsége sértőnek találná látogatását.
Eközben a nukleáris fegyverek előállításával, illetve iraki síita lázadók felfegyverzésével megvádolt Iránnal szemben kemény fellépést szorgalmazott tegnapi washingtoni látogatásán Bernard Kouchner francia külügyminiszter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.