Nyílt nap az Andric-emlékházban

Bosznia-Hercegovina joggal tartja magáénak Ivo Andricot. A Nobel-díjas író ott született Travnik városában (egészen pontosan a Zenjak nevű városnegyedben), 1892. október 9-én. Hogy milyen identitásválasztásai lehettek, jól tanúsítja élete, hiszen katolikusnak keresztelték. Tehát lehetett volna belőle horvát író (irodalmi pályáját egyébként Zágrábban kezdte, versekkel). Más fiatalokhoz hasonlóan az első világháború előtt azonban őt is elfogta a délszláv egységvallás láza. Tragikus sorsú, komor szépségű szülőföldjének is ott remélt hazát a délszlávok közös országában. Az első Jugoszlávia diplomatája lett, és vállalta is ennek a sok népből álló mozaikállamnak a közösségét, később a szerb nyelvre is áttért írásaiban. Nehéz volna megmondani, melyik nemzeti kultúrához tartozik. Örökségét számon tartják a horvátok, a szerbek és a bosnyákok is. Minden műve Bosznia sorsával foglalkozik, e háromvallású, majdnem azonos nyelvjárásokat beszélő népek széttartó és egymás iránt gyakran kirobbanó gyűlölettel viseltető közegében. Ennek a századok óta meg nem nyugvó közép-európai világnak az egyik legnagyobb hatású krónikása volt Andric.
Travnikban (ez a város most az ország bosnyák–horvát konföderációjához tartozik) kereshető fel Ivo Andric emlékmúzeuma. Ahol most az író születésnapján nyílt napot tartanak. Megnyitották a Vezér elefántja című elbeszélés ihlette rajzokból készült kiállítást. Zulfikar Zuko Dzsumhur, a 17 éve elhunyt kitűnő bosnyák festő még ismerhette személyesen Andricot, a most kiállított rajzok többek, mint irodalmi illusztrációk, inkább azt mondhatjuk, képbe foglalt vallomások a közös szülőföldről. Amelyet tíz-egynéhány éve ismét borzalmas háború perzselt, és százezreket kényszerített arra, hogy elhagyják lakóhelyüket. Elképzelhetjük, hogy Andric művei ott vannak a kötelező olvasmányok között a bosnyák, a horvát és a szerb iskolákban. Közvetíti-e a megértés és a megbékélés szellemét? Nehéz kérdés, nem könnyű rá válaszolni.