Nyugalom Rangunban

Hírösszefoglaló
2007. 10. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mianmari junta tagjaival, majd a délkelet-ázsiai ország vezető ellenzéki személyiségével, Aung San Suu Kyi asszonnyal találkozott a hét végén Ibrahim Gambari, az ENSZ különmegbízottja. A nigériai diplomata szombaton érkezett Mianmar új fővárosába, Naypyidawba, ahol a junta vezetőivel, köztük valószínűleg a junta első emberével, az ország elnökével, Than Shwe tábornokkal is megbeszélést folytatott – közölték diplomáciai források, akiket az MTI idézett. Ezt követően utazott Rangunba, és egy kormányépületben találkozott a Nobel-békedíjas, 62 éves ellenzéki vezetővel, aki az elmúlt 18 esztendő szinte egészét szabadságától megfosztva töltötte el. Rangunban vasárnap viszonylagos nyugalom honolt, helyszíni jelentések szerint ez leginkább a több ezer fős katonai és rendőri jelenlétnek tudható be.
A kínai miniszterelnök egy nappal korábban felszólította a mianmari katonai juntát és a tüntetőket, hogy tanúsítsanak önmérsékletet. Ven Csia-pao (Wen Jiabao) a Gordon Brown brit miniszterelnökkel előző nap folytatott telefonos beszélgetésben elmondta: „Kína azt kívánja, hogy a szemben álló felek tanúsítsanak önmérsékletet, alkalmazzanak békés eszközöket annak érdekében, hogy a helyzet mielőbbi stabilizálódjon”.
Több nyugati nagyhatalom, köztük az Egyesült Államok és Nagy-Britannia felszólította Kínát, hogy vesse latba befolyását az erőszak megfékezésének érdekében. Kína mindeddig nem ítélte el az erőszakot, és elutasította a beavatkozást azzal az érvvel, hogy ami Mianmarban történik, az belügy, és nem fenyegeti a térség biztonságát vagy a globális stabilitást, ami az ENSZ Biztonsági Tanácsa közbelépésének előfeltétele. A pápa is nyugalomra szólított fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.