Erdélyi Gábor (Budapest): Az „ország legnagyobb riportere”, pártatlan, kiegyensúlyozott műsorvezető a Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettest hívta meg műsorába (Friderikusz most, okt. 8.). A gyanútlan néző azt várta volna, hogy az utóbbi idők egyik legnagyobb botrányáról faggatja majd beszélgető-partnerét. Ehelyett éles kirohanásokat láttunk a Magyar Nemzet ellen. Egész köteget hozott magával a riporter a lapból, egyenként lengette az ügyész előtt és kérdezett, mintha ő lett volna az ügyész: ezt mondta, így mondta? Mégiscsak sok, amit ez a lap művel. Hát még, amit a riporter művel! Az ügyész igyekszik állni a sarat, de az agreszszivitással szemben nem túl nyerő a higgadtság. Nemrég Mikola István hasonló esetben megmondta a csatorna másik jeles műsorvezetőjének: „Maga kormánypropagandát folytat, nem kíváncsi a véleményemre. Hol van a demokrácia és a diktatúra határmezsgyéje?”
Dr. Péter Béla (Budapest): Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök az MSZP 18. születésnapi ünnepségén elmondott beszéde szerint a magyar baloldal büszke lehet arra, hogy soha nem sározódott be, tisztessége és becsülete nem támadható, különösen nem azok által, akik ezt megpróbálják megtenni. „Vágjátok oda hetykén, tőletek nem fogadjuk el, mert a mi erkölcsi mércénk nem bennük, hanem magunkban van.” Ennél szemérmetlenebb hazugságot szinte elképzelni sem lehet. Hogyan mondhatott ilyet nyilvánosan Gyurcsány, aki a leleplezése után maga is kénytelen volt elismerni, hogy „hazudtunk reggel, éjjel meg este” és a választások megnyerése érdekében a „trükkök százait” alkalmazták?! Így, a hazugságok, csalások elismerése után, helyesen az igazat mondta a miniszterelnökünk: „az erkölcsi mércénk magunkban van.” Hát igen. Így sározza be Gyurcsány a saját maga és a baloldal tisztességét és becsületét, ilyen erkölcsi mércével büszkélkedik, és még csodálkozik, hogy milyen sokan kívánják távozását a politikai életből.
Fekete Gyula, Bárdi László, Erkel Tibor, Szijártó István (A Százak Tanácsa soros elnöksége): A Százak Tanácsa ezúttal a szocialista szavazókhoz fordul, s azokhoz az MSZP-képviselőkhöz, akik fontosabbnak tartják az ország sorsát, választóik bizalmát, mint a kormány – és a mögöttük álló üzleti körök – gyarapodását. A kormánypárti szavazókat is megtévesztették a nemzeti egységet, a társadalmi szolidaritást, gyermekeink jövőjét semmibe vevő pártelnök-miniszterelnök és barátai. Számukra nem alapkérdés nemzeti értékeink és érdekeink védelme. A Százak Tanácsa nyilatkozataiban többször megfogalmazta, hogy csak az erkölcsileg súlyosan kompromittálódott kormány lemondásában látja a békés megoldás lehetőségét, hogy ne szoruljon végérvényesen az Országgyűlés falain kívülre a nemzet erkölcsi és anyagi létének, egyéni és közösségi életének következetes képviselete és védelme. Teremtsék meg ennek feltételeit, ezzel járuljanak hozzá a nemzeti egységhez.
Von der Leyen máris megbocsátott Zelenszkijnek?
