Orvhalászok

Már azt sem értettem igazán, mi szükség van a személyes találkozóra, miközben a szövetség megkapta a hivatalos beadványt. Azon már erősen morfondíroztam, a „hármak” egyik tagja szerdán nekem miért mondta, hogy elmaradt a megbeszélés a vezeklésre kijelölt negyedikkel, kollégámnak viszont azt, hogy megtartották, sőt meg is állapodtak. Utóbb kiderült, mindkettőnkkel a fél igazságot közölte, hiszen találkoztak a negyedikkel, csak éppen a „buliból” a harmadikat kihagyták, tehát népmesei megoldásként volt is tanácskozás meg nem is. A megállapodásról annyit, hogy a vezeklő csütörtökön a távirati irodán keresztül ország-világgal tudatta, nincs háttéralku, a szövetség büntetéséhez tartják magukat. Már csak azt kell eldönteni, melyikhez, mert az ítélet ugyancsak érdekes erjedésnek indult, ezúttal a versenybizottság bírálta felül az elnökséget: le kell játszani az elmaradt mérkőzéseket. Az egész tragikomédiában mégis az a legszörnyűbb, hogy kiszivárgott: a „kettekre” olvadt hármak arra próbálták rávenni az egyébként valamennyiüknél erősebb negyediket, a rájátszásban mondjon le csapata pályaválasztói jogáról; s ha így tesz, akkor nem bolygatják tovább az ügyet. Ezt a rendezési megoldást nyilván a szövetségi szabályzatból olvasták ki, mert korábban azt citálták Deák Ferencet megszégyenítő jogi meggyőződéssel: az elnökség ne bírálgasson felül, csakis olyan büntetés szabható ki, amit kőbe véstek.
Sajnos, a sportág megjelölése, a konkrét eset megnevezése nélkül is világos, hogy miről beszélek. De mivel tilos erre a szintre süllyedni, hát a benne dolgozók helyett is szégyenkezve írom le, a magasztos terveket szövögető, A csoportos részvételről, világbajnokság rendezéséről álmodozó magyar jégkorong belügyeiről írtam. A szilárdnak hitt talapzatról nemcsak az derült ki, hogy roppant törékeny, hanem hogy óriási lék tátong rajta, amit orvhalászok ülnek körbe. Úgy gondolták, kedvükre halászhatnak a zavarosban, ám végül ők maguk gabalyodtak a hálóba. Ha még sokáig kapálóznak, mindenkit magukkal rántanak.