Öt halott két közúti balesetben

Urbán Péter
2007. 10. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négyen bennégtek egy személyautóban tegnap az M0-s Diósd és Nagytétény közötti szakaszán – tudatta lapunkkal Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője. Elmondta: az M5-ös felé tartó sávban kamionnal ütközött két autó, az egyik megpördült, és egy lisztet szállító tartálykocsi alá szorult, majd kigyulladt. A helyszínre érkező tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat, a szerencsétlenségben egy férfi, egy nő, egy gyermek és egy eddig nem azonosított ember halt meg. A baleset okát vizsgálják. A helyszínelés miatt több kilométeresre torlódott a kocsisor az M0-son.
Göd és Sződliget között előzés közben frontálisan ütközött egy autó a Volán szabályosan haladó autóbuszával; egy 18 éves fiatalember életét vesztette – tájékoztatta lapunkat Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A karambol a 2-es főút 23-as kilométerénél történt, a halálos áldozat a személygépkocsi sofőrje. A balesetben nyolcan sérültek meg, egyiküket életveszélyes koponyasérüléssel helikopterrel szállították a fővárosi honvédkórházba. Rajta kívül hét ember szorult orvosi ellátásra, őket a váci Jávorszky Ödön Kórházba vitték a mentők, kettejük állapota súlyos, de egyikük sincs életveszélyben – közölte Erős András, az intézmény főigazgatója. A tragédia körülményeit a váci rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.