Pécsett jogsértő a fizetések firtatása?

Az Európa kulturális fővárosa (Ekf) projekt lebonyolításáért felelős Pécs 2010 Menedzsment Központ Kht. gyorssegélyért folyamodott a városházához, s a korábbi harminc után most újabb kilencvenmilliós támogatást kapott. A szocialista alpolgármester azonban – meglepetésre – kérdőre vonta az új főigazgatót.

Bóka Máté Ciprián
2007. 10. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Júniusra kifutott éves keretéből az Ekf-projekt irányítására létrehozott közhasznú társaság, a Pécs 2010 Menedzsment Központ, így évközi támogatásért fordult az önkormányzathoz. A gyorssegélyt a várakozások ellenére sem kapta meg simán a cég, Gonda Tibor szocialista alpolgármester ugyanis a kht. főigazgatóját, Mészáros Andrást a közgyűlés nyilvánossága előtt vonta kérdőre – miután kritikáját korábban levélben is megfogalmazta, de arra nem kapott feleletet. A tisztségviselő többek között arra volt kíváncsi, hogy miért a fővárosból „igazoltak” marketingszakembereket, véleménye szerint ugyanis Pécsett sincs jó marketingesekből hiány – emellett megkérdőjelezte a több százezres vezetői fizetések indokoltságát is.
Mészáros András Gondához intézett válasza sem volt udvariasabb: mint kifejtette, szerinte az Ekf-fel Európa „kulturált fővárosát” is építik Pécsett, a megválaszolatlanul hagyott alpolgármesteri levél stílusa pedig önmagáért beszél – ráadásul a tisztségviselő felvetései pécsi pletykákon alapulnak. Megjegyezte viszont, hogy bár figyelembe veszik a közgyűlési kéréseket, ám hangsúlyoznia kell, hogy a közvetlen beavatkozásból nem kérnek. A főigazgató a kritizált kinevezésekről szólva úgy vélekedett, az ezekkel kapcsolatos döntések az ő hatáskörébe tartoznak, a fizetések firtatása pedig személyiségi jogokat sérthet.
Mészáros azonban nem csak Gonda Tiborral keveredett látványos konfliktusba – forrásaink szerint Méhes Márton művészeti igazgatóval Pécsre érkezése óta rossz a viszonya. Nem keltett tehát meglepetést az a javaslata, melynek közgyűlési elfogadása esetén az Ekf-es art direktor szerződésben rögzített önállósága csorbult volna. A főigazgatói elvárásoknak megfelelő városházi indítványban ugyanis az szerepelt, hogy – az eddigi gyakorlattal ellentétben – a programterveket elbíráló bizottság tagjaira a jövőben nem a művészeti vezető tenne javaslatot, hanem személyesen a főigazgató. Az előterjesztést végül elvetették, de lapunk úgy tudja, annak tartalma óriási felháborodást keltett még szocialista körökben is.
Mészáros nem kívánta kommentálni a fent sorolt ügyeket, Méhes Márton viszont nyilatkozott lapunknak. A művészeti igazgató hangsúlyozta, a 2010-es programtervezést csak önállóságának megtartása mellett tudja elképzelni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.