A Tubesre tervezett NATO-radarállomás megépítése ellen demonstráltak civilek Pécsett. A két pécsi radarellenes szervezet, a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) és az Istenkúti Közösségért Egyesület szombati rendezvényéhez ezúttal a Greenpeace és a Humanista Mozgalom, valamint az amerikai rakétavédelmi rendszer kiépítését ellenző cseh aktivisták is csatlakoztak. A tüntetésen a szervezők szerint 1000–1500 fő jelent meg, akik transzparensekkel vonultak a belvároshoz közeli Vértanúk útjára, kinyilvánítva, hogy nem akarnak radart a baranyai megyeszékhelyhez közeli hegy csúcsára. Sőt elleneznek minden, a világban zajló háborút, katonai konfliktust.
Vicze Csilla, a CMM szóvivője újságíróknak elmondta, a Fővárosi Bíróság még nem határozott arról, hogy magánszemélyek nyáron benyújtott indítványaira felfüggeszti-e a Honvédelmi Minisztériumnak a radar telepítéséről szóló, másodfokú építési engedélyének végrehajtását, és kötelezi-e a tárcát új eljárás lefolytatására. – Annyi változás történt, hogy a bíróság a napokban egyesítette az ügyeket. Reméljük, még az idén dönt a végrehajtás felfüggesztéséről is – tette hozzá. Szólt arról is, hogy Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a közelmúltban levelet küldött nekik, amelyben pánikkeltésnek minősítette tevékenységüket. Vicze Csilla kijelentette: erről szó sincs, a szaktárca vezetője tájékozatlan a tervezett lokátor és várható hatásai kérdésében.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2005 novemberében jelentette be, hogy a kormány a Pécs melletti Tubesre javasolja telepíteni az eredetileg a Zengőre tervezett radart, amelynek felépítése a civilek ellenállása miatt korábban meghiúsult. Pécsi civil szervezetek tavaly szeptemberben aláírásgyűjtésbe kezdtek egy Tubessel kapcsolatos népszavazás kiírásáért. Az idén márciusban megtartott referendum érvénytelen lett ugyan, ám a szavazók többsége elutasította a radar építését. A kormány ezután úgy döntött: a Tubesen épül meg a lokátor.
Többet tud a plug-in Astra
