Programbeszéd a búcsúzó Stoibertől

Hírösszefoglaló
2007. 10. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint egyórás, szenvedélyes hangú programbeszéddel búcsúzott Edmund Stoiber a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) tegnap Münchenben kezdődött kongresszusán. A több mint ezer küldött és a meghívott külföldi vendégek – köztük Orbán Viktor, a Fidesz és Dávid Ibolya, az MDF elnöke – előtt mondott beszédében Stoiber hangsúlyozta, hogy a CSU a keresztény értékek mellett elkötelezett néppárt volt és az is marad. A keresztényszociális irányvonal, a konzervatív értékek melletti kiállás és a szabadság elvéhez való ragaszkodás jelenti a párt tevékenységének és programjának alapját a következő időszakra – jelentette ki.
Stoiber a szabadságról szólva külön köszöntötte Orbán Viktort. A bajor politikus arra emlékeztetett, hogy a Fidesz elnökének már a kommunista rendszerben, 26 éves korában volt bátorsága ahhoz, hogy több mint százezer ember előtt kiálljon a szabadság mellett. Beszédében Angela Merkel kancellár nagyra értékelte Stoiber életművét. Az MTI értesülése szerint a jelen lévő európai néppárti vezetők – köztük Orbán Viktor – tegnap este megbeszélést folytattak a Benes-dekrétumok szlovákiai megerősítéséről is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.