Robot is operálhat majd a világűrben

Hírösszefoglaló
2007. 10. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Robot operál ezen a héten a NASA C–9 repülőgépének fedélzetén – adta hírül a Space.com. A négy napon át tartó kísérlet azoknak a technikáknak a fejlesztését szolgálja, amelyek alkalmazásával a távolból is megkaphatják a szükséges orvosi segítséget a világűrben, illetve más égitesteken megbetegedett vagy megsérült asztronauták.
A robotdoktort, amelynek létezése az SRI International nonprofit szervezetnek köszönhető, több száz kilométer távolságból gyakorlott sebész irányítja majd a szimulációs gyakorlaton.
Az eljárást májusban kanadai sebészek már sikeresen tesztelték abban a világon egyedülálló, tenger alatti laboratóriumban, ahol a NASA asztronautái a holdutazásra készülnek. A floridai vizek mélyén működő Aquariusban – a súlytalanságra emlékeztető körülmények között – két távvezérlésű robotkar segítségével műtétet szimuláltak. Az „érsebészeti beavatkozást” kétszáznegyven kilométer távolságból irányították.
Ez alkalommal a repülőgépen teremtenek az űrutazáshoz hasonló körülményeket. A légi jármű a kísérlet idején egész sor parabolikus repülési manővert hajt majd végre, amelyek idején a gravitáció hatása nem érvényesül.
Az SRI által kifejlesztett szoftver segítségével a robot korrigálhatja a turbulencia vagy a gravitációs erőtér gyors változásai miatt elkövetett hibákat is. Teljesítményét összehasonlítják egy valódi sebészével is, aki a gép fedélzetén ugyanazt a műtétet végzi el, mint a robot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.