Napi hatszázezer hordóval csökkenti novemberben az OPEC-tag Egyesült Arab Emírségek olajtermelését, mert a helyi állami olajtársaság három olajmezőn is karbantartási munkákat végez majd – közölte a távirati iroda. A piacról a jelenlegihez képest a leállás miatt ugyan csak százezer hordó olaj esik ki, hiszen a legnagyobb olajtermelőket tömörítő kartell nemrégiben úgy határozott, hogy összességében félmillió hordóval növeli kitermelését, de valószínű, hogy még ez a hiány is alaposan felverheti az olaj már amúgy is rekordszinten tanyázó árát. Néhány hete a Goldman Sachs befektetési ház azt jósolta, hogy a West Texas Intermediate hordója idén ősszel elérheti a 90 dollárt, az év végéig pedig a 95 dollárt, ha a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) nem növeli érdemben termelését.
A kitermelés csökkenése mellett az Irán ellen körvonalazódó háborúról szóló hírek is drágulást valószínűsítenek az olajpiacon. Az MTI idézi a legnagyobb elemzőházak ezzel kapcsolatos véleményét, s kisebb-nagyobb mértékben ugyan, de minden szakértő áremelkedésre számít a konfliktus miatt. A londoni Barclays Capitals szerint egyre kisebb az esély rá, hogy az atomprogramja miatt támadott Iránnal képes lesz békés úton kiegyezni az Egyesült Államok, s azzal, hogy újabban már Franciaország is arról beszél, hogy szükség esetén támogatja a fegyveres beavatkozást, s emiatt legkésőbb a jövő év első negyedére az „olajpiac „már minden eresztékében recsegni fog”.
Hasonló rossz hírek érkeznek a gázpiacról is, ugyanis a földgáz ára miatt újra konfliktus körvonalazódik Oroszország és Fehéroroszország között. A Gazprom újra emelni szeretné az egykori szovjet tagköztársaságnak szállítandó energiahordozó árát, ám erre válaszul a fehérorosz elnök közölte: ebben az esetben ők is megemelik az országon áthaladó orosz gáz tranzitdíját. Erre volt már példa, méghozzá az év elején, amikor Minszk nemcsak az orosz gáz-, de a kőolajexportra is extravámot vetett ki, s emiatt néhány napig le is állt a Barátság kőolajvezeték.
Súlyos bántalmazás ért egy zsidó származású férfit Olaszországban
