Szávay halad
Szávay Ágnes április óta nem kapott ki a világranglistán mögötte álló teniszezőtől. Tegnap sem: a sorban 20. honfitársunk 1 óra 20 perc alatt 6:1, 6:4-re verte az orosz Galina Voszkobojevát (134.), s ezzel bejutott a nyolc közé a 145 ezer dollár összdíjazású szöuli WTA-tornán. Itt a görög Eleni Daniliduval (37.) találkozik, akit nyáron a New Haven-i torna elődöntőjében eddigi egyetlen összecsapásukon 4:6, 6:1, 7:5-re vert meg. A negyeddöntő párosítása: V. Williams (amerikai, 1.)–Domachowska, Szávay (magyar, 2.)–Danilidu (görög, 5.), Morita (japán)– Pennetta (olasz), Kirilenko (orosz, 4.)–Castano (kolumbiai). (D. Zs.)
Tóth aranya
Tóth Adrienn nyerte a nők hagyományos versenyét a portugáliai Caldas da Rainhában zajló junior öttusa-világbajnokságon. (MTI)
Felcsúti ünnep
Ünnepélyes keretek között átadták tegnap az edzőpályarendszert a felcsúti labdarúgó Puskás Akadémián. A létesítményben nevelkedő gyerekek pár hete már használatba vették a lövés, fejelés és cselezés speciális gyakorlására szolgáló, világszerte párját ritkító létesítményt, amelyet ezúttal hivatalosan Mezey György, az akadémián folyó szakmai munka vezetője, illetve Orbán Viktor volt miniszterelnök, a helyi klub vezetője adott át. Az új rendszer segítségével egy játékos edzésenként akár ezerszer is találkozhat a labdával. (MN)
Fordulórajt
Ma 19 órakor Zalaegerszegen a ZTE–Vasas mérkőzéssel kezdődik meg a labdarúgó NB I 10. fordulója. (MTI)
Győri BL
Ma kezdődik Győrben a női kézilabda Bajnokok Ligája selejtezője. Az ETO 18 órától a szlovák Michalovcével játszik, a csoport két további tagja a francia Metz és az izlandi Stjarnan. Az első jut fel a BL 16-os főtáblájára. (MN)
Veszélyben a licenc
Nem szavazta meg az FC Tatabánya stadionjában a villanyvilágítás megvalósítását a város képviselő-testülete, a 130 milliós beruházásra félretett pénzt a többi sportlétesítmény felújítására fordítják – erről tegnap este döntött Tatabánya közgyűlése. Az MLSZ december 31-ig adott haladékot a világítás kiépítésére a csapatnak. Amennyiben nem lesz világítás, a hazai meccseket is idegenben kell lejátszani, legroszszabb esetben elveszhet a csapat NB I-es licence. (MTI)
Brazil bravúr
A brazil válogatott lesz a címvédő német csapat ellenfele a Kínában zajló női labdarúgó-világbajnokság fináléjában, miután az elődöntőben 4-0-ra nyert az Egyesült Államok ellen. (MTI)
A Paloznaki Jazzpiknik sztárfellépőjének erősen kötődik Magyarországhoz, mindig olyan érzése van, mintha hazatérne ide
