Tejipari kerekasztal
A teljes iparágat átfogó egyeztetést kezdeményezett Tímár Imre, a SOLE-MiZo Zrt. tejipari társaság elnök-vezérigazgatója, mivel mára a szárazság, a takarmány drágulása, a globális kereslet felfutása és a tejfelvásárlási igény növekedése következtében komoly piaci zavarok keletkeztek. A gondokat megoldandó konszenzusos stratégia kidolgozása érdekében Tímár Imre tejipari kerekasztal-beszélgetést hívott össze, számítva a szakmai szervezetek, illetve az agrártárca részvételére. (D. Z.)
Újabb megtévesztő légitársaság
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tovább folytatja a légitársaságok körében tavaly megkezdett, piactisztítási céllal indított vizsgálatsorozatát – közölte tegnap a hivatal. Ennek keretében a GVH legutóbb a British Airways Plc. egyes tavalyi és idei reklámjait találta a fogyasztók megtévesztésére alkalmasnak, amiért a légitársaságnak 5 millió forint bírságot kell fizetnie. Eddig öt hasonló ügyben öszszesen 104 millió forint bírság kiszabására került sor. (T. K.)
Távozó ingatlanos
Távozik a MÁV Zrt. vezetéséből Sarlós Miklós ingatlangazdálkodási igazgató, aki február 1-jétől töltötte be ezt a pozíciót a vasúttársaságnál – áll a cég tegnapi közleményében. A közös megegyezéssel megszüntetett munkaviszony év végén szűnik meg, Sarlós mától felmentési idejét tölti. (T. K.)
Szijjártó Péter: Tíz éve megmondtuk, hogy mi lesz a migráció vége
