Nagy Olvashow
Befejeződött a Nagy Olvashow elnevezésű országos könyvtári programsorozat, amelyen 347 település 417 intézménye vett részt. Az október 2-a óta tartó Nagy Olvashow több mint kétezer rendezvénye a babáktól a nagyszülőkig minden korosztályt bevont a könyvtárlátogatók táborába, az október 7-én megrendezett Könyves vasárnapon pedig több tízezer olvasó és érdeklődő látogatott el a kapuit kinyitó 226 intézménybe, közülük több mint négyezren íratkoztak be a hazai könyvtárakba. (MTI)
Nádas Péter 65 éves
Holnap lesz hatvanöt éves Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, akit 2005-ben Pro urbe Budapest, 2006-ban Márai Sándor- és Palládium-díjjal is kitüntettek. Idén szeptemberben irodalmi munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét kapta. (MTI)
Látványkoncert
A ShakuEcho egy japán fuvola, a shakuhaci elektronikusan feldolgozott hangjának, valamint Botos Éva és Horgas Ádám duójának a neve. Egy világ című lemezüket mutatják be holnap este 7 órakor az Új Színház stúdiószínpadán. Lemezbemutatójuk
egyfajta látványszínházi koncert lesz. (T. G.)
Gyermekszínjátszók találkozója
A Magyar Drámapedagógiai Társaság 17. alkalommal hirdeti meg a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó- találkozót, amelyre október 30-ig jelentkezhetnek az érdeklődők. (MTI)
Alkotói díj Csoóri Sándornak
Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő kapta a VII. Győri Könyvszalon alkotói díját. Az elismerést a nemzetközi könyvkiállítás és -vásár megnyitóünnepségén adták át az alkotónak tegnap a városháza dísztermében. (MTI)
PM Orban Holds Talks with Key German Politician
