Hazánkban Szingapúr miniszterelnöke
Budapest. Sólyom László köztársasági elnök tegnap fogadta a hazánkban tartózkodó Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnököt. A távol-keleti ország kormányfője találkozott Orbán Viktor Fidesz-elnökkel is. Kedden Li Hszien Lung többek között Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel folytatott megbeszélést. (MN)
Mianmar: megöltek egy ellenzékit
Bangkok. Belehalt a kínzásba egy őrizetbe vett ellenzéki aktivista Mianmarban – közölte tegnap egy jogvédő szervezet. A thaiföldi székhelyű Politikai Foglyokat Segítő Szövetség értesülése szerint a szeptember 26-án egy kormányellenes tüntetés során őrizetbe vett 42 éves férfit – Aung Szan Szú Kji ellenzéki vezető pártjának tagját – kihallgatás közben kínzásnak vetették alá, s a kínvallatás közben életét vesztette. (MTI)
Tárgyalások a rakétavédelemről
Moszkva. Moszkvában szerdán zárt ajtók mögött megkezdődött a rakétaelhárító rendszerekről szóló orosz–amerikai konzultációk harmadik fordulója, mégpedig külügyminiszter-helyettesi szinten – közölte az Interfax hírügynökség egy neve mellőzését kérő diplomáciai forrásra hivatkozva. A tervek szerint a megbeszélések két napig tartanak, s eredményeiket eljuttatják az orosz, illetve az amerikai védelmi és külügyminisztériumba, amelyek vezetői október 11-én találkoznak Moszkvában. A konzultációkon egyebek között az Egyesült Államok rakétaelhárító rendszerének Kelet-Európában telepítendő új elemeiről van szó. (MTI)
Abbász meghatározta az állam területét
Ramalláh. Pontosan meghatározta a leendő palesztin állam területét szerdán Mahmúd Abbász palesztin elnök, egyúttal felszólította Izraelt, hogy teljesen vonuljon ki az 1967-es „hatnapos” háborúban elfoglalt valamennyi területről. Abbász egy televíziós interjúban leszögezte: a palesztinok Ciszjordánia és a Gázai övezet 6205 négyzetkilométerén akarják létrehozni önálló államukat. Ez az első eset, amikor az elnök pontosan közölte, mekkora területre tartanak igényt a palesztinok az államalapításhoz. Hozzátette: követeléseit az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai is alátámasztják. (MTI)