Ma dönt a Magyar Televízió kuratóriumának elnöksége arról, hogy Rudi Zoltán tévéelnök újabb négy évig megőrizheti-e pozícióját. Ahhoz, hogy ez így legyen, a testület kétharmadának támogatása szükséges.
Rudi Zoltán a múlt heti elnökségi ülésen furcsa kijelentést tett. A testület tagjainak egyike lapunknak elmondta, hogy Rudi „megfordult a lovon”. A tévéelnök ugyanis kijelentette, ha az elnökség támogatja őt egy újabb négyéves ciklusra, akkor kér 24 óra gondolkodási időt, hogy elvállalja-e a „felkérést”.
– Csakhogy ez fordítva van. Ha Rudi folytatni akarja ténykedését, akkor megkérdezi a kuratóriumi elnökséget, hogy ebben támogatjuk-e, és nem azt várja, hogy mi könyörögjünk neki – mondta forrásunk.
A tévéelnök megbízatása egyébként jövő év március 5-ig tart. A kuratóriumi elnökség tehát mai döntésével 2012-ig tolhatja ki Rudi Zoltán megbízatását. Erre viszont kevés esély mutatkozik. A politikai delegáltakból álló, az ellenzéket és a kormányoldalt fele-fele arányban képviselő tízfős kuratóriumi elnökségből ugyanis legalább hét szavazat kellene Rudinak.
Amennyiben ma nem hosszabbítják meg a tévéelnök mandátumát, úgy pályázatot kell kiírni a pozícióra. Ha ez nem vezet eredményre Rudi Zoltán leköszönéséig, akkor a televízió alelnöke vezeti az intézményt mindaddig, amíg nem sikerül teljes jogú vezetőt találni az intézmény élére. És itt az újabb bökkenő: a tévének jelenleg nincs alelnöke, erre a pozícióra ugyanis mindeddig nem nevezett meg senkit Rudi Zoltán. Balog László, a tévékuratórium elnökhelyettes szerint mindenképpen sikerül majd megfelelő jogi megoldást találni a televízió irányítására.
Három halott, rettenetes tragédia az autóversenyen
