Tovább növekszik a feszültség Grúziában, miután a „rózsás” forradalom egykori vezéralakjai egymás ellen fordultak. Az ellenzék élére állt volt védelmi miniszter, Iraklij Okruasvili letartóztatása után az egyik legismertebb üzletembert, Badri Patarkacisvilit vádolja államellenes összeesküvéssel a hatalom. E lépések az ellenzéki médiával szembeni fellépésekkel együtt jelzik, hogy a demokrácia nevében az ország élére került Mihail Szaakasvili nehezen tűri az egyre szaporodó bírálatokat.
Már az furcsa volt, ahogy letartóztatták az államfőt bíráló Okruasvilit, s még különösebb szabadon engedése. A volt védelmi miniszter, Szaakasvili egykori szövetségese – feltehetően a hatóságok kényszerítésére – hirtelen visszavonta minden vádját, s a minap hatmillió dollár értékű óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
Ezt követően a szintén az elnök egykori támogatói közé tartozó ismert üzletembernek, Borisz Berezovszkij barátjának és partnerének, Badri Patarkacisvilinek gyűlt meg a baja Szaakasvilivel. Azzal vádolják, hogy Okruasvilivel együtt államellenes összeesküvést szervezett. A megvádolt Patarkacisvili szerint mindez nevetséges, hiszen Okruasvili ellenzéki politikai terveiről, a készülődő tüntetésekről a fél ország tudott. Elmondta, nem Szaakasvili, hanem az egyszemélyű uralom ellen emel szót. Az üzletember immár nem zárja ki, hogy az ellenzék oldalán közvetlenül bekapcsolódik a nagypolitikába, ám előtte gondoskodik tévécsatornája, az államellenes tevékenységgel vádolt Imedi jövőjéről. Mint fogalmazott, Grúziában ma semmi sem kizárt, ezért megkérte néhány külföldi partnerét, hogy vegyék át a csatornát. Úgy vélte, nem fogják letartóztatni, ám a mai kiszámíthatatlan grúz viszonyok között minden ellenzéki számára bizonytalan a jövő. E szavaknak külön súlyt ad, hogy a minap a hatalom kezdeményezésére Patarkacisvilit felmentették a Grúz Olimpiai Bizottság elnöki tisztéből. Mint a kormánypárt egyik vezetője fogalmazott, nem irányíthatja a grúz sportot olyan ember, aki az elnök és a hatalom diszkreditálásával foglalkozik.
Megnyílt az idei MCC Feszt
