Szerzetesek a junta ellen

Több mint százezren vettek részt tegnap Mianmarban az országot diktatórikusan irányító junta elleni demonstráción, amelyet buddhista szerzetesek vezettek. Az 1980-as évek végén zajló, ehhez hasonló tüntetéseken háromezer embert öltek meg.

Munkatársunktól
2007. 10. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rangunban (Yangon) Mianmar fővárosában és máshol az országban egy hónapja zajlanak a tüntetések. A hét végén is több tízezren vonultak az utcákra, köztük tízezer szerzetes. A tiltakozók tegnap a központi szentélyből, a Svedagon-pagodából indultak, és a Nemzeti Liga a Demokráciáért ellenzéki szervezet székhelyéhez meneteltek. A szervezet tisztségviselői kijöttek az épületből, és üdvözölték a szerzeteseket, majd csatlakoztak a tiltakozókhoz.
A tüntető tömeg egy régi egyetemi negyed felé vette útját, ahol a kormányzat által vérbe fojtott, 1988-as tüntetések zajlottak. Ezekben mintegy háromezren vesztették életüket. A közel húsz évvel ezelőtti megmozdulásokat Aung San Suu Kyi vezette, aki cselekedeteiért Nobel-békedíjat kapott. Ő ma annak az LND-nek a vezetője, amely bár elsöprő győzelmet aratott a Mianmar 1990-ben tartott, első szabad választásán, sosem alakíthatott kormányt. Aung San Suu Kyit négy éve házi őrizetben tartja a junta.
A mostani tüntetéssorozatot elsősorban az váltotta ki, hogy a mianmari kormány egy hónappal ezelőtt megemelte az üzemanyagok árát. Az amúgy is nagy szegénységben élő mianmariak jobb életkörülményeket követelő, nemzeti békét hirdető transzparensekkel vonultak fel.
Az ötvenmilliós országban elkezdődött tüntetéshullám már általában a kormányzat rossz gazdaságpolitikája ellen is irányul. A szerzetesek szolidaritásuk jeleként csatlakoztak a megmozdulásokhoz, és álltak élükre. Mivel Mianmarban rendkívüli tekintélynek örvendenek, a vezetés tartózkodik attól, hogy erőszakkal lépjen fel a tiltakozókkal szemben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.