A Stadler – sajtóértesülések szerint – azok után döntött úgy, hogy a korábban biztos befutónak látszó Székesfehérvár helyett Szolnokot választja új üzemének otthonául, hogy a Tisza menti városban jelképes összegért, 15 esztendőn keresztül évi egy euróért kapja meg az alumínium kocsitesteket előállító gyár helyszínéül szolgáló telek használati jogát, a Széles Gábor érdekeltségébe tartozó Fejér megyei telephely nem jöhetett számításba. – Szolnokon a rendszerváltás óta folyamatosan csökken a nagyipar teljesítménye. A Stadler cég beruházása azt mutatja, hogy a város mégis versenyképes a befektetőknél – mondta a beruházást szentesítő tegnapi önkormányzati döntés kapcsán Szalai Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere. Amennyiben az üzem teljes kapacitással működik, 400 embernek ad majd munkát, kétezer beszállítónak teremt lehetőséget, a városnak pedig jelentős adóbevételt hoz.
Peter Spuhler, a Stadler Rail Group elnök-vezérigazgatója a távirati iroda szerint azt közölte, hogy a 30-40 millió eurós beruházás tervezése és építési engedélyeztetése még az idén befejeződhet, így a gyár 2008 utolsó negyedévében megkezdheti a termelést, 2009-ben pedig már teljes kapacitással működhet. – A gyártáshoz jól képzett munkaerő szükséges, ezért megkezdtük az alumíniumhegesztő szakmunkások toborzását. Induláskor 120-150 szakmunkás felvételével számolunk, néhány esztendő után pedig már háromszor enynyi embernek adunk munkát – fogalmazott az elnök-vezérigazgató, aki hozzátette: évi 200 alumínium kocsitestet fog gyártani a szolnoki üzem, míg svájci egységükben 330-at építenek meg. A Stadler további magyarországi beruházásait befolyásolhatják a régió piaci viszonyai. Szavai szerint érdeklődnek emeletes vonatuk iránt, és ha bejönnek számításaik a régióban, akkor ilyet is gyárthatnak a jövőben Szolnokon.
Korábban már született egy kormányhatározat a Stadler-beruházás egyedi kormánytámogatásáról, amely más tevékenységre és más helyszínre szólt, a svájci beruházó ezért a határozat módosítását fogja kérni. Szolnok olyan övezetbe tartozik, ahol a beruházás értékének 40 százaléka erejéig támogatás igényelhető munkahely teremtésre, technológiafejlesztésre, szakképzésre és adókedvezményre. Ez a Stadler esetében négymilliárd forintot jelent, amivel – korábbi közlésük szerint – élni kívánnak.
Sharren Haskel: A fősodratú média Izrael kapcsán teljesen eltorzítja a valóságot
