Végre egy kis változatosság a totóban, hiszen nem bajnokik, hanem 13 Eb-selejtező és egy barátságos mérkőzés alkotja a 41. heti szelvényt. Amely értelemszerűen a magyar válogatott Málta elleni összecsapásával kezdődik. Éppen ma egy éve, hogy a szigetországiak az Eb-selejtezősorozat ottani derbijén „történelmi”, 2-1-es győzelmet arattak a mieink felett, úgyhogy van miért visszavágni. Ráadásul Málta bő egy hónapja a törökökkel is 2-2-re ment, Mifsud pedig a Coventry színeiben két gólt vágott a Manchester Unitednek. Ám mielőtt megriadnánk, jó tudni, hogy a vendégcsapat idegenben eddig csak egy pontot szerzett (Moldova ellen), 124., tehát majdnem 70 hellyel mögöttünk áll a világranglistán. Kötelező a győzelem.
A C csoport két másik mecscsén papírformát, tehát moldovai török és hazai görög sikert várunk. A játéknap rangadóját Constantában rendezik a G csoportot pontegyenlőséggel veretlenül vezető Románia és Hollandia között. A felek között ráadásul csak két hely van a világranglistán (12. és 10.), gyakorlatilag minden eredmény elképzelhető, legvalószínűbb a döntetlen. A vb-3. németek Írországban, a vb-4. portugálok Azerbajdzsánban vizitálnak, előbbiek jobban állnak, utóbbiaknak nagyon kellenének a pontok, s szerintünk meg is szerzik azokat. Érdekes lehet még a dán–spanyol derbi, ahol az ibériaiak az esélyesebbek a győzelemre és a továbbjutásra is. Nehéz elhinni, hogy az A csoport állása alapján a finnek akár nyerhetnének Brüsszelben, mi nem is hiszszük el. A jövő évi Eb közös házigazdáinak barátságos meccsén svájci sikert várunk.
41. heti totótippjeink
1. Magyarország–Málta 1
2. Moldova–Törökország X, 2
3. Görögország–Bosznia-H. 1
4. Azerbajdzsán–Portugália 2
5. Belgium–Finnország 1, X
6. Örményország–Szerbia 2
7. Skócia–Ukrajna 1, X
8. Írország–Németország X, 2
9. Ciprus–Wales 1, 2
10. Dánia–Spanyolország X, 2
11. Izland–Lettország X
12. Románia–Hollandia X
13. Szlovénia–Albánia 1, X
+1 Svájc–Ausztria 1
A Szeged vezetőedzője tudja a receptet a Veszprém trónfosztásához + videó
