Tagadták, tehát lesz

Miközben szünet nélkül fecseg a felszín, csendben dolgozik a mély. Kommunikációs stratégiát váltott a kormány a legújabb adótervekkel kapcsolatban. Agyonbeszéli a témát, szinte nem telik el nap, amikor az ügyről ne egyeztetne, tájékoztatna valaki. A Pénzügyminisztérium olyat tesz, amit korábban még sohasem: a kabinet jóváhagyása előtt nyilvánosságra hozza a vonatkozó törvénytervezeteket. Ömlenek az információk, az értesülések és annak cáfolatai. Egyre nő a hangzavar. A honpolgár a ricsajból csak egyet nem tud kihámozni, hogy az újabb változások őt személy szerint miképp érintik majd. Nem véletlenül van ez így. A kommunikációs rohamnak éppen az a célja, hogy a legfontosabb változásokról ne nagyon tudjunk meg semmit.
Tipikus példája az agyonbeszélt agyonhallgatásnak az ingatlanadó. Nagyon komoly, mélyen zsebbe vágó ügyről van szó. Mégis szörnyen kevés a konkrétum, miközben egyre nagyobb a homály, és még több a kérdőjel. Egyfelől a konvergenciaprogram egyik vállalásaként rögzítettük: bevezetjük ezt az adónemet. Ha pedig leírtuk, abból visszatáncolni már nemigen lehet. Másfelől nyár elején mást sem hallottunk, mint hogy a kormány egyelőre lemondott az ingatlanadóról. Majd azt jelentette be a miniszterelnök, hogy jövőre mégis bevezetik, ám csak 2009-től szedik a terheket. Azután megjelentek a tervezetek, amelyekben mégsem szerepelt az ingatlanadó szó, ezt a tényt pedig győzedelmesen kommentálták a szocialista politikusok. Eleinte még megijedünk, utána megkönnyebbülünk, a végén pedig elveszítjük a fonalat és az ügy iránti érdeklődésünket is. Amikor elértük ezt a lelkiállapotot, akkor már csakugyan minden adott lesz ahhoz, hogy újabb sarcot vessenek ki ránk, és bevezessék az ingatlanadót.
Efelé haladunk. S miközben oda-vissza táncoltatják az emberek idegeit a kormányzati politikusok, az apparátus csendben végzi a dolgát, és elkészítette azt a holnap kormány elé kerülő tervezetet, amelyik jövőre lényegében bevezeti az ingatlanadót Magyarországon. A trükk csak az, hogy az ingatlanadót most értékalapú építményadónak hívják. Átkeresztelték a gyermeket, hogy le lehessen tagadni a létezését. A lényeg viszont ugyanaz: az eddig az önkormányzatok döntésére bízott építményadó bevezetése mindenhol kötelező lesz, és nem a felépítmény területe, hanem az ingatlan egészének értéke számít majd a közteher kirovásakor. Mindez nem jelent mást, mint hogy minden tulajdonos fizet majd, ráadásul az eddigieknél többet. A kormányzati tájékoztatókon pedig mást sem hallunk, mint hogy jövőre nem nő az adóterhelés.
A kormányzati agyonbeszélés egy másik trükköt is hivatott elfedni. Azzal ugyanis, hogy egy önkormányzatok által beszedett adónemhez nyúl a kabinet, az újabb megszorítással járó politikai felelősséget is lerázza magáról, mondván: dühöngjenek az emberek a polgármesteri hivatalokban, és vigyék el a balhét a többségében fideszes helyi vezetők. A szisztéma máshol is bevált. A kormány lefaragta a felsőoktatási intézmények költségvetési juttatásait, és a kiéheztetett intézmények számára csalárdul választhatóvá tette a tandíj kivetését. Most a legatyásodott önkormányzatokon a sor. Ugyan szedhetnek majd kevesebb építményadót is, de a központi elvonások miatt már most borítékolható, hogy a képviselő-testületek zöme a nagyobb kulcs kivetésére kényszerül majd.
Így néz ki tehát a mindennapokban a szocialisták szerint be nem vezetett ingatlanadó. Ráadásul mindez csak az első lépés. A szorgos tisztviselők már dolgoznak a valódi ingatlanadón. S miközben mélán hallgatjuk a szózuhatagot, egy szép napon csekkel a kezében csönget be a postás hozzánk is.