Somogy és a Dél-Dunántúl egyik legforgalmasabb útjává vált a Szigetvártól Kaposváron át Balatonlelléig húzódó 67-es fő közlekedési út, mert amióta átadták az M7-es Zamárdi és Balatonszárszó közötti szakaszát, a Budapestre tartó vagy onnan hazatérő somogyiak és kelet-baranyaiak erről az útról hajtanak rá Balatonlellénél a sztrádára. Ennek ellenére a 67-es út településeket elkerülő szakasza kimaradt az úthálózat-fejlesztési tervből és az ötszázmilliárdos kormánycsomagból, s ezzel Lamperth Mónika miniszter, valamint Kolber István fejlesztéspolitikai államtitkár somogyiaknak tett ígérete nem teljesült – hangzott el nemrégiben Somogytúr határában, ahol Mátrai Márta fideszes országgyűlési képviselő és Jakó Gergely, a Somogy Megyei Közgyűlés fideszes alelnöke emlékeztette az újságírókat a két somogyi MSZP-s politikus ígéretére.
A két megnevezett politikus azóta sem áll ki a somogyi emberek elé, hogy elmondja, miért maradt el a korszerűsítés. Helyettük Bajnai Gordon „messziről jött emberként” magyarázkodott a megyei napilapnak – fogalmazott Mátrai Márta. Ha nem kerül sor a 67-es út elkerülő szakaszának megépítésére, Somogy hiába várja a megye súlyos gazdasági gondjain enyhítő befektetőket – figyelmeztettek a megyei politikusok.
Tarthatatlan állapotok a 67-es úton
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!