Szakmailag elhibázottnak tartja a gyűlöletbeszéd szankcionálására vonatkozó törvénymódosítási javaslatot a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).
Schiffer András, a civil jogvédő szervezet ügyvivője egy tegnapi sajtóbeszélgetésen azt mondta: a polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezett módosítása nem más, mint „pártpolitikai célokat szolgáló barkácsolás”. Kifejtette: szerencsétlennek tartják, hogy miközben évek óta folyik az új Ptk. előkészítése, a kormány a kodifikációs munkában részt vevő jogtudósok álláspontja ellenében, társadalmi és szakmai vita nélkül, aktuálpolitikai megfontolásból terjeszt elő módosítást.
Schiffer András szerint aggodalomra ad okot, hogy miután a gyűlöletbeszéd megítélésében nincs társadalmi konszenzus, a javaslat tág teret nyújt a jogintézménnyel való visszaélésre. A jogvédő kiemelte, hogy a jelenlegi jogszabályi keretek is biztosítanak lehetőséget a szankcionálásra, ám ezzel sok esetben nem élnek. – Magyarországon alááshatja a jogbiztonságot és a jogállamiságot, ha aktuálpolitikai célok játékszerévé válnak a politikai szabadságjogok gyakorlását biztosító szabályok – hangsúlyozta Schiffer. Közölte azt is, nem ért egyet az igazságügy-miniszterrel a véleményszabadság megítélésének kérdésében.
Takács Albert csütörtökön egy rendezvényen azt állította, hogy vannak olyan „tartalmak”, amelyek már nem férnek bele a szólásszabadság kategóriájába. Schiffer András az Alkotmánybíróságot idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy „maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, annak tartalmára tekintet nélkül”.
Visszatér a napsütés, de strandidő még aligha lesz
