Nem tájékoztatják kellő alapossággal a pénzintézetek a lízingszerződéseket aláíró ügyfeleiket – hangzott el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) tegnapi sajtótájékoztatóján. 2007 első felében 25 ezer gépjármű került vissza a lízingcégekhez, mert az adósok nem tudták finanszírozni a kiadásokat. Tavaly egész évben 40 ezer autót vettek vissza a lízingcégek.
Varga Csaba, a PSZÁF főigazgatója úgy véli, a gépkocsivásárlások csökkenése miatt élesedő piaci helyzet jelentősen kockázatosabbá tette a konstrukciókat. A társaságok lazítottak a finanszírozási feltételeiken, minimális önrészre vagy roncsautó-beszámításra is hajlandók szerződést kötni, sőt a no casco konstrukciók elterjedésével már az ügyletet védő biztosítást sem követelik meg. A futamidők is jelentősen megnyúltak, elérhetik akár a 10 évet is. A következő néhány évben növekedhet a bedőlő szerződések száma – figyelmeztetett Schiffer Péter, a PSZÁF főigazgató-helyettese. Az élesedő verseny ugyanis olyan konstrukciókat hív életre, amelyekkel azok az ügyfelek is gépkocsihoz juthatnak, akik valójában nem engedhetik meg maguknak a jármű és a szerződés kiadásait.
További kockázatot jelent, hogy júniusban már a szerződések 79 százaléka devizaalapú volt. A jelenlegi erős forinttal sokak nyerhetnek, ám a magyar fizetőeszköz gyengülésével jelentősen emelkedhetnek a törlesztőrészletek. Csalókák lehetnek az első időszakban kevesebb, majd később magasabb törlesztőrészlettel operáló konstrukciók is, ezek szintén meggondolatlanná tehetik az ügyfeleket.
A casco nélküli finanszírozás szintén lehetetlen helyzetet teremthet, hiszen ha az autót ellopják vagy tönkremegy, a biztosító nem téríti meg a kárt, s az ügyfél jármű nélkül marad, míg a díjat tovább kell fizetnie.
A felügyelet felhívta rá a cégek figyelmét, hogy a minimális önrésszel rendelkezők finanszírozása túl magas kockázatot jelent, mivel a fedezetül szolgáló gépjármű értéke a futamidő nagy része alatt kevesebb, mint a követelt összeg, tehát az ügyfél fizetésképtelensége esetén a finanszírozó jár rosszul. Húsz százalék önerő alatt nem szabadna szerződést kötniük a társaságoknak – jelentette ki Varga Csaba. Ugyanilyen okból problematikus, ha a szerződés futamideje meghaladja az autó amortizációját. A felügyelet szerint új jármű esetén a 6 évesnél hosszabb futamidő már jelentős kockázatot hordoz.
Terepjáró autóbuszból készül ez a terepjáró lakóautó
