Irán legfelső vallási vezetője, Ali Hamenei ajatollah óvott mindenkit hazája megtámadásától. „Irán esetében nem lehet csak úgy odacsapni és továbbállni. Bárki indít agressziót ellene, súlyosan megszenvedi annak következményeit” – idézte az iráni állami televízióban mondott beszédét a távirati iroda. Ennek alátámasztására egy szombati katonai parádén felvonultatták Irán új, Ghadr típusú, nagy hatótávolságú rakétáját. Beszédet mondott Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő is, hangoztatva, hogy a hazája ellen tervezett újabb szankciók sem fogják megakasztani az iráni atomprogramot.
Az iráni nyilatkozatokra néhány nappal azután került sor, hogy Bernard Kouchner francia külügyminiszter egy Irán elleni háború lehetőségét emlegette arra az esetre, ha nem sikerül rávenni Teheránt urándúsító tevékenységének feladására. A katonai fellépést Washington sem zárja ki, bár hangsúlyozza, előnyben részesíti a diplomáciai nyomásgyakorlást.
Eközben szombat este New Yorkban egy asztalnál ült az amerikai és az iráni külügyminiszter az Irakról szóló nemzetközi konferencián, de egyetlen szót sem váltottak egymással.
Szeptember elején debütál egy új Vitara
