Jövőre sem csökken az óriási mértékű központosítás és a GDP-hez mért adóteher, mivel továbbra is igen kevesen adóznak hazánkban – ez volt szinte az egyetlen megállapítás, amiben a 2008-as adótörvények parlamenti vitájában tegnap egyetértettek a kormánypárti és az ellenzéki felszólalók. A módosításokat ismertető Tátrai Miklós pénzügyminisztériumi államtitkár elismerte: az államháztartási hiány csökkentése jórészt adóemeléssel valósul meg. Mint fogalmazott, az adórendszer legnagyobb problémája, hogy kevesekre magas teher hárul. Tátrai a szigorodó adószabályokat is részletezte. A módosítások szerint jövőre jelentősen emelkednek a mulasztási bírságok összegei. A számlaadási kötelezettség megsértése és az illegális foglalkoztatás szintén keményebb következményekkel jár majd, ahogyan az igazolatlan eredetű áru forgalmazása is.
Az MSZP részéről Kovács Tibor azt közölte: pártja nem ragaszkodik a három kis adó, az innovációs járulék, a rehabilitációs, valamint szakképzési hozzájárulás összevonásához, amennyiben sem az adóalanyok, sem a kormánypárti, sem pedig az ellenzéki oldal nem támogatja az erről szóló javaslatot.
A korábbi adómérséklési ígéreteket kérte számon felszólalásában Tállai András. A Fidesz politikusa arra az ellentmondásra hívta fel a figyelmet, hogy miközben az adóemelések és az új adók bevezetése nyomán minden évben több pénzt szed be az állam, a költségvetés adóssága mégis emelkedik, a legfontosabb területekre pedig nem jut pénz. Hargitai János (KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy 2008-ban tovább nő az adóterhelés.
Különleges sütemény készült augusztus 20-ra + videó
