Trógerek

2007. 10. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három évvel ezelőtt hajszál híján Kiss Péter lett a „magyar Tony Blair”. Előzőleg Medgyessy Péter töltötte be ezt a jelentős posztot, majd megpuccsolása után, 2004 őszén Gyurcsány Ferencet választották meg „magyar Tony Blairnek”. Kiss Péter akkor lemaradt, de a szociáldemokrata mozgalomban továbbra is jelentős szerepet tölt be. Sajnos legendás szónoki képességeivel csak ritkán bűvöli el a nyilvánosságot, pedig beszédei igazán szórakoztató perceket lopnak zord és ideges közéletünkbe. Szombaton, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának tanácskozásán egy újabb elragadó politikai esszével gazdagította a szocialista retorikai remeklések tárházát. Nem válhat általánossá a baloldallal kapcsolatban az a nézet, hogy morálisan tarthatatlan – kezdte nagy ívű szónoklatát Kiss Péter, majd hozzátette: Nem hagyják, hogy „néhány tróger” miatt általánossá váljon az a nézet: ezek így kívánnak meggazdagodni és morálisan tarthatatlanok. A Zuschlag- és Weiszenberger-ügyre utalva kijelentette: nincs olyan szocialista politikus, aki ne kívánná ezeket a háta közepére. Azt is kifejtette, hogy a kormány élen fog járni a rendcsinálásban és az igazság kiderítésében. Bezzeg a Fidesz-érában a kormány nem járt az élen sem a rendcsinálásban és az igazság kiderítésében sem. Végül azzal biztatott mindenkit, házhoz kell vinni a politikát, jobban, érthetőbben kell elmagyarázni, miért szükségesek a változások.
A kommunistákról Sztálin óta tudjuk, hogy különleges anyagból gyúrattak, de a szocialisták aligha maradnak el tőlük. Mert csak rendkívüli emberek kívánhatnak egy rakodómunkást (trógert) a hátuk közepére, még ha maga Zuschlag, netán Weiszenberger személyesen lenne is az. Az sem világos teljesen, hogy a szocialisták állandóra, mintegy púpként szeretnének egy Zuschlagot a hátukra applikálni, vagy inkább levehető, cserélhető, hátizsákszerű megoldást részesítenék előnyben. Mindenesetre, a legtöbb szocialista megjelenésén egy hátára szerelt Zuschlag keveset rontana, Kiss Péternek talán még jól is állna. Ám ezek csak részletkérdések. Az igazi gondot az MSZP-ről kialakult közkép okozza, az a nézet, hogy ezek így kívánnak meggazdagodni és morálisan tarthatatlanok. Nyilván nem éri váratlanul Kiss Pétert, de ezek a nézetek már rég általánossá váltak a baloldallal (az MSZP-vel) kapcsolatban, a Zuschlag- és Weiszenberger-félék csak újabb adalékot szolgáltatnak ahhoz a tényhez, amelyet mindenki tud. A trógerek nem mostanság tűntek fel a párt háza táján, s a morálisan tarthatatlan, egyéni és kollektív meggazdagodási törekvéseket sem nevezhetjük vadonatúj jelenségnek. Éppen ezért nem tudható biztosan, hogy Kiss Péter kiket sorol a „trógerek” közé. Csak az ilyen Zuschlag- és Weiszenberger-féle, pehelysúlyú maszatolókat, vagy azokat is, akik évek óta folyamatosan rongálják az MSZP közképét?
A kormány, amelyik élen fog járni a rendcsinálásban és az igazság kiderítésében, kezdhetné magán, sőt a kormányfőn az élenjáró tevékenységet. Bizony, ha Kiss Péter meg bizakodó serege rendre és igazságra vágyik, akkor leszavazza a miniszterelnök képtelen követeléseit, s nem teljesíti szolgalelkűen minden kusza kívánságát. Példának okáért a pártelnök-kormányfő kedvére „kiszervezhette” a fejlesztési pénzek kezelését, olyan sebtében felállított testületekbe, amelyek nem tartoznak a parlament felügyelete alá. Így hatékonyabb lesz a rendszer, meg a támogatások felhasználása – ígérte Gyurcsány, s a párttagoknak, a frakciónak a stallumra vágyó törtetőknek nem volt egy szavuk sem. Kétségtelen, a korrupció hatékonyabbá vált, soha ily hatékony nem volt. Ha Kiss Péterben mocorog valami ambíció pártja morális megtisztítására, akkor aligha érheti be a Zuschlag fajsúlyú „tarthatatlanok” kiebrudalásával. Akik csak azt teszik, amit a baloldallal kapcsolatban általánossá vált nézetek sugallnak nekik. Az igazi trógerek megtalálásához Kiss Péternek magasabb szinteken kell körülnéznie.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.