Újabb bírság Gyurcsány cégeinek

Nehezen boldogulnak a törvényes foglalkoztatással a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó Motim társaságok, amelyek tulajdonosi jogainak gyakorlását a kormányfő még ifjúsági miniszterré válásakor függesztette fel.

Bákonyi Ádám
2007. 10. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hosszú időn keresztül a Motim Kádkő és a Motim Műkorund Kft.-nél – a munkaügyi bíróság, a Legfelsőbb Bíróság ítélete, valamint az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) háromszori végrehajtási bírsága ellenére – a törvényben rögzített 36 helyett heti 40 órában foglalkoztattak egyes munkakörökben. A cégek korábban azzal indokolták álláspontjukat, hogy a csökkentett munkaidőre vonatkozó rendelet a hatvanas években született, amikor még egészségre ártalmas anyagokat használtak. Ma már azonban az új technológiákkal kiküszöbölték az egészségre káros munkafolyamatokat. Bár a cégeknél ezt a gondot végül megoldották, az új munkarenddel kapcsolatban újabb problémák merültek fel.
*
– A Motim Kőkorund és a Motim Kádkő Kft. telephelyein idén is tartottunk ellenőrzést. Az OMMF Nyugat-dunántúli Munkabiztonsági Felügyelősége az ellenőrzés nyomán a munka- és pihenőidő szabályainak megszegése miatt a két céget négyszázezer, illetve egymillió-kétszázezer forint munkaügyi bírság megfizetésére kötelezte – közölték megkeresésünkre az OMMF-nél, hozzátéve, hogy a két cég a kötelezettségének eleget tett. Megjegyezték, jelenleg a Motim Kádkő Kft. ellen a helyi szakszervezet kérelme alapján eljárás van folyamatban, ennek eredményéről még nem áll módjukban tájékoztatást adni.
– Az APEH, a VPOP, a határőrség és a társadalombiztosítás összehangoltabb együttműködésére van szükség a feketemunka és egyéb más törvénytelen foglalkoztatás visszaszorítása érdekében – közölte tavaly februárban Gyurcsány Ferenc kormányfő, amikor részt vett az OMMF igazgatói értekezletén. A miniszterelnök szerint a kormány dolga a gyengébbek segítése, akik a munka világában egyértelműen a munkavállalók. – Könnyen kihasználják, hogy az emberek mindenáron dolgozni akarnak – fogalmazott. Megjegyezte, egyes ágazatokban szinte biztosra vehetők a jogsértő foglalkoztatási formák.
Emlékezetes, a Medgyessy-kormány a munkavállalók kiszolgáltatottságának, valamint a heti munkaidőnek a csökkentését ígérte. Nem sokkal miniszterelnökké történt kinevezését követően Gyurcsány Ferenc bejelentette: nem időszerű a heti munkaidő 40-ről 38 órára való csökkentése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.