Útlezárások Nagylak és Szászsebes között

Hírösszefoglaló
2007. 10. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hónapokra ellehetetlenítheti az ország nyugati megyéinek forgalmát Románia egyik legzsúfoltabb útja, az E68-as Nagylak és Szászsebes közötti 250 kilométeres szakaszának hétfőn kezdődő felújítása – adta hírül az erdélyi Krónika. A hatóságok még nem döntötték el, milyen más útvonalakra terelnék az áthaladó forgalmat, és azt sem, hogy a javítások idejére lezárják-e az E68-ast, amiként azt Ludovic Orban szállításügyi miniszter javasolta.
A temesvári központú területi útigazgatóság illetékesei szerint a teljes útlezárásról még nem született végleges döntés. Úgy vélik, az elterelés valószínűleg csak a teherforgalomra lesz érvényes, amelyet Magyarország területéről az Ártánd–Bors átkelőhöz irányítanak. Bármelyik verziót választanák is, az biztosnak látszik, hogy az E68-ast elkerülő Arad, Hunyad, Fehér, Bihar és Kolozs megyei utakon az elkövetkező tíz hónapban jelentősen megnő a forgalom. Nincs kizárva, hogy a Bukarest felől Nagyszebenen át haladó kamionok ezentúl Szászsebesen Gyulafehérvár felé kanyarodnak, és az E60-ason, a Torda–Kolozsvár–Nagyvárad szakaszon folytatják útjukat Nyugat-Európa felé.
Dézsi Attila, Hunyad megye alprefektusa szerint lezárás esetén az E68-as szerepét átvevő megyei utak nem tudnak megbirkózni a forgalommal. Úgy vélte: az lenne a jobb megoldás, ha csak a személykocsikat terelnék át a megyei utakra, a teherautók pedig továbbra is a főúton közlekednének. Ezzel meg lehetne előzni a torlódásokat, az utak gyors megrongálódását, és jelentősen kímélnék az út menti épületeket is.
Az Arad megyei prefektúra azonban már bejelentette, hogy várhatóan a jövő héttől elterelik az Arad és Déva közötti forgalmat. Erről már az országba való belépéskor figyelmeztető táblákon értesítik a sofőröket. A teherautók
az Arad–Temesvár–Lugos–Déva, vagy pedig az Arad–Borosjenő– Halmágycsúcs–Brád–Déva útvonalakon haladhatnak majd. Közlekedni a megszokott szakaszon is lehet, de ott jelentős torlódásokra kell számítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.