Vakcinától betegedtek meg nigériai gyerekek

Hírösszefoglaló
2007. 10. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatvankilenc nigériai kisgyerek betegedett meg gyermekbénulásban kevéssel azután, hogy beoltották őket a veszélyes kór elleni vakcinával – adta hírül a BBC. A nigériai és a nemzetközi szervezetek évek óta küzdenek azért, hogy a világ egyik legszegényebb országának lakóival megértessék: a védőoltások, a gyógyszerek életet menthetnek. A szakemberek attól tartanak, a mostani megbetegedések visszavethetik az eddig elért eredményeket.
Az új fertőzések az ország északi részén alakultak ki, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azokban a régiókban, ahol a helyieknek csak kis része szerzett védettséget ellene. Az elmúlt kilenc évben összesen kétszáz ilyen fertőzésről szereztek tudomást a hatóságok.
Sona Bari, a WHO gyermekbénulás elleni programjának szóvivője a mostani megbetegedések ellenére is határozottan kiállt az akció folytatása mellett. Hangsúlyozta: a vírus annyira veszélyes a gyermekekre, hogy a vakcina esetleges mellékhatásai eltörpülnek mellette. Mint mondta, az oltás valóban okozhat paralízist, de ennek igen kicsi az esélye. A fertőzési góc viszont sokkal kiterjedtebb, mint ahogy azt korábban gondolták. A szóvivő hozzáfűzte: nagy baj, hogy hatvankilencen megbetegedtek, de azt sem szabad elfelejteni, hogy Nigériában kétezer be nem oltott kicsi kapta el a gyermekbénulást.
Az ország muzulmán vallási vezetői 2003-ban azt állították: a gyermekbénulás elleni szérum HÍV-vírust tartalmaz, máskor meg azt, hogy sterilitást okoz. Az ellenzők kampányának következtében Nigéria három északi szövetségi államában felfüggesztették a védőoltásokat. Egy évvel később, 2004-ben Kano államban újra engedélyezték a vakcinákat, miután tesztek bizonyították: sem HIV-fertőzést, sem sterilitást nem okoznak.
A nigériai és a nemzetközi szervezetek szerint a lakosság most kezdi elfogadni a különféle kóroktól védő oltások szükségességét, de bizonyos régiókban még mindig igen alacsony azoknak az aránya, akik valóban meg is kapják ezeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.