Írásos vallomást tett a tokaji pénzszállító rablás két, 18 és 25 éves gyanúsítottja. A rendőrség most a leírtak valóságtartalmát ellenőrzi. Az ügyben először nyilatkozott meg a Bács-Kiskun megyei tanyavilágban nemrég elfogott két férfi. Nem egy terjedelmes, hanem rövid, de átfogó történetet írtak le a gyanúsítottak, amely azonban ellenőrzésre szorul – mondta lapunk érdeklődésére Zamecsnik Péter, a tokaji pénzszállító rablás két érintettjének védője. A védő kérdésünkre elzárkózott attól, hogy a vallomás tartalmáról beszéljen.
Emlékezetes: fegyveresek támadtak meg márciusban egy pénzszállító autót Tokaj térségében, a személyzet egyik tagját meggyilkolták, a másikat életben hagyták. A kifosztott gépkocsit Tokajtól néhány száz méterre találták meg a rendőrök. Kiderült, hogy a sofőr együttműködött a bűnözőkkel. A brutális bűncselekmény négy résztvevője közül az első két elkövetőt, az úgynevezett „rendőrfigyelőt”, valamint a pénzszállító vezetőjét gyorsan elfogták. H. Rolandnak és S. Krisztiánnak azonban az elrabolt 166 millió forinttal együtt sikerült kicsúsznia a rendőrök markából.
A két szökevényt Bács-Kiskun megyében, egy erdő közepén lévő tanyán fogták el nemrégiben a borsodi rendőrök és határőrök. Az ingatlant az egyik fiatal szülei vásárolták, ezért bűnpártolás miatt őket is előzetes letartóztatásba helyezték.
Tragédia kellett az egyiptomi sportvezető bukásához, börtön várhat rá















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!