Az iparűzési adó az önkormányzatok egyik fontos, ha nem a legfontosabb bevételi forrása, ezért szó sincs arról, hogy más adókkal kellene kiváltani – nyilatkozta lapunknak Kőszegi Márk, a Pénzügyminisztérium sajtóosztályának helyettes vezetője. Elmondta: miután csütörtökön az Európai Bíróság is az uniós joggal egyezőnek ítélte a hipát, csak hosszú távon lehetséges az adó megváltoztatása.
Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető társelnöke a napokban az adóexpón felvetette az iparűzési adó kiváltásának lehetőségét a Pénzügyminisztérium szakembereinek, de mint lapunknak elmondta, nem mutatkoztak partnernek ebben a kérdésben. Vadász úgy véli, a hipa az egyik legigazságtalanabb adónem, hiszen akkor is fizetésre kényszeríti a vállalkozókat, ha nem tudnak valós eredményt felmutatni. Épp ezért szerinte a fő kérdés nem az, hogy az adó megszüntetése esetén honnan pótolják az önkormányzatok kieső bevételeit, hanem az, hogy miért van szükség ekkora bevételekre. Magyarországon az adminisztráció és a bürokrácia fenntartása a GDP 6,8 százalékát emészti fel, míg ez az arány az Európai Unióban 3,5 százalék.
Az iparűzési adó kiváltása már 2005-ben is felmerült a kormány tervei között, alternatívájaként egy vagyon típusú közteher került szóba, ám amióta valószínűvé vált, hogy a hipa nem akad fenn az Európai Bíróság rostáján, ez a lehetőség kevésbé hangsúlyos. Vadász szerint egy vagyoni közteher elfogadható lenne, feltéve, hogy elég körültekintően járnak el a kidolgozása esetén. Legelőször azt kellene tisztázni, hogy mit tekintünk adóalapnak. Az iparszövetség társelnöke úgy véli, nem elég csupán a Magyarországon lévő ingatlanok megadóztatása, hiszen egy tengerparti nyaraló vagy egy repülőgép is vagyontárgynak minősül.
Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója szerint egy modern adórendszerben nincs helye egy hipához hasonló köztehernek, s a 2009-től bevezethető értékalapú ingatlanadó tökéletes lehetőséget teremt az iparűzési adó megszüntetésére. Emellett a bevételek pótlására számos más lehetőség is akadna. Oszkó úgy véli, a hipa kiváltása nem feltétlenül helyi adó formájában történhet meg, szerencsésebb lenne egy olcsóbban beszedhető központi adóval kompenzálni a kieséseket, jó szervezéssel ugyanis ez helyi szinten is pótolni tudná a települések költségvetéséből az iparűzési adó megszüntetése miatt kieső összeget.
Kiderült, Ukrajna miatt teszi tönkre Európát Brüsszel
