Párnákon heverő gyerekek, ki-be járkáló kamaszok, némán figyelő felnőttek hallgatták vasárnap az egész napos versmaratont a Nemzeti Színház Háziszínpadának nézőterén. A Költészet vására elnevezésű programsorozat a párizsi San Sulpice térről indult, ahol minden év júniusában egy hétig pavilonokban, színpadon minden a költészetről, a versekről, s az irodalomról szól. A Könyves Szövetség és a Hangzó Helikon szervezésében létrejött rendezvény a hazai versbarátok egynapos fesztiváljaként csatlakozott az irodalmi misszióhoz.
A koromfekete kamaraszínházi térben néhány reflektor világította meg a pódiumra érkezőket. Az uralkodó világítás a munkafény volt, amely az összetartozás, közösség érzését erősítette. Lackfi János, a nap moderátora fogadta és bemutatta a szerzőket, beszélgetett velük, róluk, verseikről. A napot Tóth Krisztina és Radványi Balázs párosa nyitotta, őket többek között, Kányádi Sándor, Képes Gábor, Tatár Sándor, Szecsődi Tamás Leo, Turcsány Péter, Csokonai Attila, Szenti Ernő, Czilczer Olga, Baán Tibor, Iancu Laura, Király Farkas, Filip Tamás, Lukács Sándor, valamint Mezei András követte. A műsor nem csupán a versek elhangzásától, az érdekes beszélgetésektől vált felejthetetlenné az érkezők számára, hanem annak szerkesztettsége miatt is. Két, három költőt követően zenekar vagy zenész lépett színre, akik egy-egy poéta művét adták elő zongorával, lanttal, gitárral, csellóval kísérve. A Kaláka, a Misztrál, a Sebő együttes, valamint Lovasi András, énekes produkciójára az addigi fél ház telt házra duzzadt. Ezt követően csak azok távoztak, akik valamelyik művész aláírását szerették volna kérni az előtérben megvásárolt könyvre, lemezre.
Volt, aki csukott szemmel, volt, aki a földet vagy a plafont figyelve hallgatta a versek sorát. A humor, a vicc ugyanúgy helyet kapott a művekben, mint ahogy a játékosság és a líra is. A Kaláka együttes az első sorban helyet foglaló Kányádi Sándor kérésére József Attila Születésnapomra című versét játszotta el, s a dal végén váratlanul Lackfi János lépett a mikrofonhoz, aki elmondta, hogy úton a színház felé a távolsági buszon megszületett benne egy vers. József Attila után szabadon a Kaláka együttesről írt egy költeményt a fenti vers rímes játékával.
Megdőlt Milák Kristóf nagy rekordja az olimpiai aranyérmes számában a vb-n
