Szeptember 21-én mutatták be a lengyel mozikban a világhírű rendező új filmjét. Egy szó csupán a címe: Katyn. Minden lengyel számára sokat mondó szimbólum. 1940 tavaszán a szovjet hatóságok (a hírhedt NKVD) több mint húszezer lengyel tisztet, hivatalnokot, értelmiségit mészároltatott le Szmolenszk környékén.
Fél évszázadon keresztül hazudták azt, hogy semmi közük hozzá, a németek tették. Emberek tucatjait tüntették el azért, hogy ne derülhessen ki az igazság. Nálunk a Népszabadság egyik publicistája még 1981-ben is váltig állította, hogy a szörnyű bűntett a nácik rovására írandó. Lengyelországban ezt soha nem hitték el.
A kommunista rendszernek kínos mementó volt ez a helységnév. Újra és újra előbukkant, hiába igyekeztek minden módon elfeledtetni a hatóságok. Eljött azután a pillanat, amikor Gorbacsov személyesen adta át a bizonyítékokat Walesa elnöknek.
Andrzej Wajda személyes adósságot is törlesztett a film elkészítésével. Az áldozatok között volt édesapja. Nyolcvanévesen forgatta a rendező a filmet tavaly októbertől az idén januárig. A díszbemutatót szeptember 17-én tartották a varsói Nagyszínházban. Emlékezvén arra a napra, amikor 68 évvel ezelőtt a Szovjetunió hátba támadta a Harmadik Birodalom ellen hősiesen harcoló Lengyelországot. A két totalitárius hatalom osztotta föl negyedízben a lengyelek hazáját. A szovjetek a nácikhoz hasonlóan a lengyel értelmiség tudatos elpusztítására törekedtek. Ennek a forgatókönyvnek volt a része Katyn. A rendező azt nyilatkozta művéről: emberi sorsokon keresztül akarta bemutatni a nemzeti tragédiát, elsősorban a felejtés ellen készítette. A lengyel filmbizottság egyhangúlag ezt a filmet jelölte Oscar-díjra.
Látatlanban mondom: hozzánk is szól Wajda filmje, nekünk sem szabad elfelejtenünk egyik totalitarizmus bűneit sem.
Nevelőszülőknél élő gyermekek gyűjtöttek meghatározó élményeket az ÁGOTA® Táborban
