Sólyom László köztársasági elnök az Aggteleki Nemzeti Park környékének önkormányzati vezetőit fogadta a Sándor-palotában tegnap. A polgármesterekkel való találkozóval az volt a fő célja az államfőnek, hogy előkészítse október 7. és 9. közötti látogatását a szóban forgó nemzeti parkban. Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője tájékoztatásul elmondta: a zempléni térségben több olyan ökológiai probléma is van, ami a helyieket nyomasztja. Az egyik a magyar–szlovák határhoz közel létesítendő tőketerebesi hőerőmű ügye, a másik az Aranyos-völgyben tervezett szivattyús energiatároló erőmű építési terve, a harmadik ilyen ügy pedig a tervezett szerencsi szalmatüzelésű erőmű. A főosztályvezető kiemelte azt is, hogy a térségben hihetetlenül erős a kamionforgalom, a Tokaj-hegyalján húszezer borász pedig a tájat bármilyen szempontból veszélyeztető hatás miatt nagyon aggódik. Mint mondta, az utazás kiemelt témáját alkotják a cigányság lehetőségei, perspektívái Magyarországon.
Megdőlt Milák Kristóf nagy rekordja az olimpiai aranyérmes számában a vb-n
