Zuschlag János előzetes letartóztatását helybenhagyta a Csongrád Megyei Bíróság tegnap. Mint arról lapunkban beszámoltunk, az MSZP-s politikus fogva tartásáról első fokon a Szegedi Város Bíróság döntött pénteken, ám a végzés ellen Zuschlag és ügyvédje fellebbezett. Cseh Attila, a megyei bíróság elnökhelyettese közölte: a másodfokú eljárásban a bíró egyetértett az elsőfokú döntéssel, miszerint tartani lehet Zuschlag szökésétől és elrejtőzésétől. Megalapozottnak találták azt is, hogy a gyanúsított meghiúsíthatja az eljárást, azaz tanúkat akar befolyásolni, illetve a bizonyítékokat eltüntetni vagy elrejteni. A kecskeméti ügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalással vádolja Zuschlagot. Ha a vádat teljes egészében rá tudják bizonyítani a volt szocialista képviselőre, akár húsz év börtönbüntetést is kaphat. A bíróság egyelőre harminc napra rendelte el Zuschlag előzetes letartóztatását, ezt az ügyészség kérésére még meghosszabbíthatja, akár kilencven nappal is. Nem lepte meg Zuschlag ügyvédjét, hogy a megyei bíróság megerősítette az előzetes letartóztatást. Kovács Gábor közölte: arra számít, hogy az ügyészség a harminc nap elteltével kérni fogja a letartóztatás meghosszabbítását. Jelezte: az ügyészség továbbra sem tárta elé azokat a bizonyítékokat, amelyekre a tanúk befolyásolásának lehetőségét alapozták.
A néhány évvel ezelőtt a Terror Háza Múzeum előtt a holokauszt áldozatain viccelődő Zuschlagot, illetve társait azzal gyanúsítják, hogy 2002-től azért hoztak létre fiktív civil szervezeteket és alapítványokat, hogy ezek táborok és ifjúsági rendezvények szervezésére pályázzanak az ifjúsági, illetve a szociális minisztériumnál. Az állami pénzt megkapták, a rendezvényeket nem tartották meg, a pénz elköltését pedig hamis számlákkal igazolták. Az ügyészségi információk szerint a pályázatokon megnyert mintegy 80 millió forint felhasználását a gyanúsítottak fiktív számlákkal igazolták, miközben máig sem derült ki, hová került a pénz. Az ügy pikantériája, hogy Ocsovai Tamás, az ifjúsági tárca korábbi államtitkára az ügyészségen azt vallotta: a pénzek elosztásáról heti rendszerességű találkozókon döntöttek, amelyeken részt vett például Ujhelyi István és Arató Gergely is, akik ma a kormány államtitkárai. Ocsovai vallomása szerint ráadásul a megbeszéléseket a miniszter szobájában tartották: mint ismeretes, 2003–2004-ben az ifjúsági és sportminiszteri posztot Gyurcsány Ferenc kormányfő töltötte be. Az ügyben gyanúsított Zuschlag mellett – többek között – Katus Ferenc, Bács-Kiskun megyei MSZP-képviselő, Krausz Csaba fővárosi XI. kerületi MSZP-s képviselő és Marsovszky Balázs, a Fiatal Baloldal korábbi budapesti elnöke, illetve Kullai Tamás volt kecskeméti MSZP-s önkormányzati képviselő. Az ügyészég az ügyben már meghallgatta Ujhelyit, Aratót és Baja Ferencet, a kancellária államtitkárát.
Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője szerint a Zuschlag-ügy nem lesz számottevő hatással a Fidesz és az MSZP közötti népszerűségi különbség változására. Úgy véli, egy-egy botrány típusú ügy, mint ez, néhány százalékos elmozdulást hozhat, de érdemi változást nagyobb intenzitású politikai események eredményezhetnek, mint például majd a népszavazás.
Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője szerint Zuschlag ügye csak ronthat az MSZP népszerűségén, „bár az már olyan mélyen van, hogy szinte mindegy”. Ha a kormányfőnek – akár csak tanúként is – meg kellene jelennie a tárgyalóteremben, az kedvezőtlenül érintené Gyurcsányt. „Ugyanakkor láttunk már olyat, hogy kommunikációs szempontból egy ilyen helyzetből is jól jött ki a kormányfő” – jegyezte meg.
Kocsis Máté lerántja a leplet a hazugságokról a Harcosok órájában – kövesse nálunk élőben!
