Veres János pénzügyminiszterként egyetlenegy épület eladásával 330 millió forint kárt okozott az államkincstárnak – jelentette ki tegnap Balsai István. A Fidesz országgyűlési képviselője közölte, hogy az Állami Számvevőszékhez fordulnak mind az MSZP-székház, mind a mellette lévő, a Köztársaság tér 27. szám alatti volt kincstári ingatlannal kapcsolatban, soron kívüli vizsgálatot követelve. Amennyiben ez eredménytelen lenne, úgy az ügyészséghez fordul a Fidesz.
Az egykori igazságügy-miniszter kifejtette, a Fidesz tudni szeretné, hogy a Köztársaság tér 27. alatt lévő ingatlant 2003 és 2006 között valóban a Horizont Zrt. bérelte-e, majd tényleg eladták-e a cégnek. Ha igen, akkor nyilvános pályázat vagy árverés útján történt-e az értékesítés?
A Horizont Zrt. egyik tulajdonosa volt Szenetes Pálné, aki egyben az MSZP-székházat üzemeltető cég ügyvezetője is. A Fidesz politikusa további tisztázandó kérdésként fogalmazta meg, hogy nem tudják, volt-e a bérlőnek elővásárlási joga erre az épületre, és mit tartalmazott a 2003-ban megkötött bérleti szerződés. Mindezek azért fontosak, mert Szenetes Pálné és társai az ingatlan tulajdonjogának megszerzése után néhány hónappal az épületet csaknem kétszeres áron adták tovább, vagyonvesztést okozva a magyar államnak.
Szaúd-Arábia együttműködne Oroszországgal – videó
