A Fidesz benyújt majd egy javaslatot az ingatlanadó bevezetése ellen, így a szocialista frakció, amely kétszínű magatartást folytat az ügyben, újra szavazhat erről a parlamentben – jelentette ki tegnap Varga Mihály. A Fidesz alelnöke mulatságosnak nevezte, hogy az MSZP, amely „állítólag” kormányzati erő, most egy ellenzéki beadványra vár az Országgyűlésben.
Ismeretes, a szocialisták is megosztottak voltak az értékalapú ingatlanadó kérdésében, s több kormánypárti politikus úgy vélekedett, hogy ugyan elfogadtak egy szabályt, ami rossz az embereknek, de ha a Fidesznek majd lesz egy javaslata, amely ezzel ellentétes, akkor azt támogatni fogják. „Miről beszélünk?! Adják át a kormányzást, mi nagyon szívesen kormányzunk” – hangsúlyozta Varga Mihály. Hozzátette: a Fidesz hatalomra kerülése esetén megszüntetnék az ingatlanadót.
A parlament kormánytöbbsége hétfőn fogadta el az adótörvényeket, amelyek értelmében 2009-től a helyi építmény- és telekadózásban a számított értékalapú adóztatás váltja fel a jelenlegi alapterület- vagy korrigált forgalmiérték-alapú adózást. Az MSZP és a Fidesz is benyújtott módosító indítványokat, hogy az önkormányzatok számára megmaradjon a jelenlegi választási lehetőség, de egyik sem kapott többséget a parlamentben, mert a Fideszét a kormánytöbbség utasította el, a szocialistákét pedig a Fidesz és az SZDSZ. Az ügyben az MSZP a Fideszt hibáztatja, a Fidesz szerint viszont arról van szó, hogy az SZDSZ az ingatlanadó tekintetében is legyőzte a szocialistákat.
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
