A fotográfia aukciós sikere Kieselbachnál

P. Szabó Ernő
2007. 11. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy sikert ért el a XX. századi és a kortárs magyar fotográfia a Kieselbach Galéria hét végi aukcióján. Több abszolút rekord is született, a fotóaukció összforgalma pedig 23 756 000 forint volt. Noha a Kieselbach Galéria továbbra is az 1850–1950 közötti festmények aukcionálásában a legsikeresebb, célkitűzése az is, hogy a fotóművészetet itthon is a többi képzőművészeti ággal egyenrangúan kezeljék a gyűjtők és a múzeumok. A stratégia sikeres: az a gyűjtőkör, amely eddig festményeket vásárolt, elkezdett a fotó iránt is érdeklődni. A szombati aukción abszolút rekord született: 5,28 millió forintot adtak André Kertész Újságárusnál című képéért. Brassai Templomajtóban című képéért 850 ezer forintig ment a licit, Escher Károly életműrekordja 1,1 millió forint lett. A kortárs fotó sikere, hogy több mint kétmillió forintért ment el Tóth György Lolita című alkotása. A 122 árverésre került tételből 90 történeti fotográfiai volt, 32 műtárgy pedig kortárs magyar művész munkája.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.