Atizenegy évvel ezelőtti titkos nyomozás iratai szerint, amelyeket a napokban hozott nyilvánosságra a rendőrség, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) 1995-ben százezer forintra büntetett egy hajdúszoboszlói céget, amiért engedély nélkül árult üzemanyagot. A bírságot egy felülvizsgálat után 83 millió forintra emelték, később újra levitték százezer forintra. A dokumentumok szerint több vámos azt állította, hogy a Pénzügyminisztériumból (PM) érkező felsőbb utasításra döntöttek így. A PM akkori közigazgatási államtitkárát Draskovics Tibornak hívták, aki jelenleg tárca nélküli miniszterként ténykedik.
Az interneten olvasható, korábban titkos dokumentumokból kiderül, hogy Györgyi Kálmán akkori legfőbb ügyész is aggályosnak ítélte a történteket, ezért óvást jelentett be a pénzügyi tárcával szemben, és indítványozta a VPOP-nál, hogy helyezzék hatályon kívül a Draskovicsék által hozott törvénysértő határozatot, amely 83 millió forinttal megrövidítette a költségvetést. A VPOP az óvásnak eleget tett, ám a pénzügyi tárca egy visszamenőleges hatállyal hozott törvénymódosítással lehetővé tette, hogy a hajdúszoboszlói Kuwait Petróleum Kft.-nek ne kelljen befizetnie az államkasszába az említett jelentős összeget.
A nyomozást végül 11 évvel ezelőtt lezárták, mivel a nyomozók nem találtak elegendő bizonyítékot a hivatali visszaélésre. Azonban kiderült, hogy „vélelmezhetőleg” történt valami. Hogy pontosan mi, nem lehet tudni, az ügyről ugyanis a rendőrök nem nyilatkoztak.
Draskovics minderre úgy reagált: a rendőrség az ügyet alaposan kivizsgálta, és megállapította, hogy nem történt bűncselekmény. Hozzátette, hogy az eltérő intézkedéseket eredményező jogértelmezési vitát egy törvénymódosítás zárta le. Draskovics az ügyészségi óvásról nem nyilatkozott. Daróczi Dávid kormányszóvivő pedig csak annyival kommentálta a tárca nélküli miniszter számára kínos ügyet, hogy „nem történt bűncselekmény”.
A Horn-kormány idején kirobbant olajügyek iratainak titkosítását a Gyurcsány-kormány által júniusban létrehozott munkacsoport vizsgálta felül.
Nem mindennapi nyaraló és rengeteg befektetés Kollár Kinga nevén
