A király meztelen

Gondoltak már arra: miért nem szerepelnek soha a mesékben demokraták? Ezzel szemben tele vannak királyfiakkal és hercegnőkkel, no meg juhászlegényekkel és konyhalányokkal. Vagyis uralkodókkal és alávetettekkel. Demokratának azonban se híre, se hamva. Persze lehet azt mondani: a mesék régen íródtak, a királyok, hercegek és grófok korában – csakhogy ez nem igaz. Mesék manapság is íródnak. Talán csak nem elég meseszerű egy tűzrőlpattant demokrata. Vagy talán túlságosan is meseszerű.
Egyik kedvenc mesealakom, noha kétségkívül kiskorú, mégis hamisítatlan demokrata. Arról a kisfiúról van szó, aki egy egész hajbókoló nép kollektív hazugságát egyetlen mondattal szétzúzva kimondja: a király meztelen. Hazudhattak rá színpompás ruhát szélhámos szabólegények, hozzáfűzve: a csodálatos mintát csak az igazlelkűek látják – az igazlelkű kisfiú szertefoszlatta a kollektív társadalmi hipnózist. A hiú és ostoba király pedig kétségbeesetten takargathatta kérkedő szemérmét.
A demokrata, bizony, szétfeszíti a népmesei kereteket. A demokrata olykor hőzöng, hangoskodik, dühös, gyülekezik, szabadon szól, alkotmányos jogokkal él és alkotmányos jogokat követel. A demokrata bátor, noha ez a jelző bizonyos mesékben egészen más célokra van lefoglalva. Nem kétséges: a demokrata veszélyes. A demokrata azért is veszélyes, mert rühelli a bebetonozott tekintélyt: nem a tévéklipekbe, az óriásplakátokba meg a kolumnás hirdetésekbe ölt milliókat díjazza, hanem a teljesítményt, szavak és tettek összhangját teszi mérlegre.
Kinek kell ez a bonyodalom? Hogy jönnek ahhoz ezek a minden meseszerűséget nélkülöző demokraták, hogy az oly ékesszólóan kőbe vésett, már-már népmesei rendszerváltó érdemeket pökhendi módon negligálva fölvessék a korrupció, a szavahihetetlenség, az erkölcstelenség vádját? Hát demokrata az, aki demokratát – pláne született fődemokratát – kínos kritikával illet? Na ugye. Tessék gyorsan elhatárolódni saját kritikájuktól. A többiek meg sürgősen határolódjanak el az elhatárolódóktól. Ha elhatárolódnak, akkor azért, mert beismerték a bűnt; ha meg nem határolódnak el, akkor azért, mert javíthatatlanul makacsok, akik nem előírásszerűen, a született demokratikus tekintélyek iránymutatása szerint értelmezik a demokráciát. Az az arcátlan pedig, aki szól, hogy meztelen a király, azonnal mondjon le, vonuljon vissza, bujdosson el, mert veszélyezteti a közrendet, a demokratikus nyugalmat. No és, ha meztelen? Szép az úgy is! Ráadásul büszke rá…
Persze van úgy, hogy a király nemcsak meztelen, de szemérmetlen is. Arcátlan. Másokról állítja, ami az ő rejtegetett bűne. Tisztasági csomaggal próbálná leplezni mocskos, enyves kezeit. Ócska Tartuffe-ként prédikál vizet, miközben egy futó percre ki nem keveredik a kannás borok olcsó mámorából. Olyan király, aki nem is király: csupán bitorolja a trónt, ahová egy óvatlan pillanatban lehuppant. Most közjogi méltóságnak hívatja magát, de ő maga a megtestesült méltatlanság. A demokrata méltatlankodása messzemenően idegesíti. Igazából csak ez idegesíti. Le minden demokratával!
Demokratának lenni nem születés, hanem elhatározás dolga. A lényeg a belső derű, a dolgok összemérhetősége, a hazugság és önáltatás minél nagyobb mértékű kiküszöbölése. Demokratának lenni pártfüggetlen, sőt rendszerfüggetlen életprogram. A demokrata szerepe és jelentősége morális és értékválságos időkben, úgynevezett weimarizálódó történelmi periódusokban óhatatlanul felértékelődik. Kimondani, hogy a király meztelen. Hogy kitakart szemérméhez kapva beteljesüljön rajta a népmesei igazságszolgáltatás: itt a vége, fuss el véle…