Vonzóbbá kívánják tenni a tőzsdére kerülést a cégek számára a most elfogadott adójogszabály-módosítások – jelentette be tegnap közös sajtótájékoztatóján Veres János pénzügyminiszter és Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke. A magyar tőkepiacot érintő változások szerint jövő év szeptember elsejétől fejlesztési adókedvezményt kaphatnak azok a vállalatok, amelyek a legalább 100 millió forint értékű beruházásukhoz szükséges források felét nyilvános részvénykibocsátással valósítják meg. További feltétel, hogy a tranzakció tőkeemeléssel történjen meg, s hogy a beruházást három éven belül kezdje meg a társaság. A támogatás mértéke attól függ, hogy az ország melyik térségében történik meg a beruházás: a legnagyobb kedvezmény Észak-Magyarországon, az Alföldön és a Dél-Dunántúlon érhető el, ahol a beruházás értékének 50 százaléka lehet az adókedvezmény mértéke.
A befektetési jegyek adózási jogszabályai ugyancsak változnak. A jövőben csak a nettó jövedelem után kell adózni, azaz a veszteség levonható lesz a nyereségből. Az is változás, hogy a befektetési jegyek átruházása esetében eddig a bróker vonta le az adót, kamatjövedelemként adóztatva a befektetési jegy hozamát. Ezzel szemben ezután a magánszemély maga állapítja meg a fizetendő adót, összesítve az év tőzsdei ügyeleteiből származó nyereségét és veszteségét, és maga is fizeti be azt az adóhivatalnak.
Nem mindennapi nyaraló és rengeteg befektetés Kollár Kinga nevén
